A Szentes elleni iksz után valamivel könnyebb feladat várt csapatunkra a kupaselejtező második mérkőzésén, hiszen az első meccsét simán elveszítő
Szeged ellen ugrottak vízbe lányaink még szombaton este. A találkozó szerencsére nem is hozott túl sok izgalmat, hiszen csapatunk az első negyed után kettő, míg a második felvonás után már hat góllal állt jobban vetélytársánál, így a folytatás sem ígért nagy csatát (9-3). Főleg úgy nem, hogy a harmadik negyedben már tíz góllal is meglépett vetélytársától együttesünk, mely az összes negyedet biztosan nyerve, 20-7 arányban megnyerte második mérkőzését, így az Eger ellen már egy döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz.
A vasárnap délelőtti találkozót azonban nem indította túl jól csapatunk, ugyanis az egriek hamar megléptek két találattal, ám még az első felvonásban sikerült egalizálni (3-3), s innentől úgy tűnt, hogy maximálisan kézben tartja a mérkőzést csapatunk. A második etapot kettő, míg a harmadikat egy góllal nyerték a főiskolások úgy, hogy Szücs Gabriella ellen nem nagyon volt ellenszere az egrieknek, s mikor a negyedik negyed elején harmadsorra is elhúztunk négy találattal, már nem nagyon érhette baj a mieinket (11-7). Ezt azonban csak mi hihettük, ám ellenfelünk másként gondolta, s az utolsó négy és fél percben öt gólt szereztek úgy, hogy csapatunk egyet sem, így végül 12-11 arányban megnyerték a mérkőzést, s ezzel megszerezték a csoport második helyét a Szegedet 15-13-ra legyőző Szentes mögött.





















Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe