Szuhanics Albert: Mi mécsest gyújtunk...

Szürke az alkony, gyúlnak a fények,
kis gyertyalángok, mécsesek égnek.
Fényük a síron neveket láttat,
lebbenő árnyak táncokat járnak.

Sok kusza emlék száll fel a mélyből,
szeretet árad szívből, a fényből,
nyugalom jár át, vén lomb hull hantra,
temetőt díszít apraja-nagyja...

Zarándokúton járunk most egyre,
azokhoz, kik el vannak temetve,
aki már élők sorában nincsen,
nyugodjon békén, adja az Isten!

Szívünkben élnek, emlék a házuk,
kedves vendégek vagyunk még náluk.
Ámde e napon gyertyákat gyújtunk,
virágot hozunk, éled a múltunk...

Tudjuk, hogy egyszer elfogy a léptünk,
s eljön az idő, nem élünk ...éltünk!
Egy imát mondtok értünk majd akkor?
S mi mécsest gyújtunk a csillagokból...