Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2013. December 20. 21:44, péntek | Helyi

Keményvonalas küzdősport

Keményvonalas küzdősport

Világbajnoki harmadik helyezett lett a közelmúltban Haklik Szabolcs, aki a Szilágyi iskolában tanítja karate csoportját (5-58 éves korig) az egyik különleges harcművészeti ágban, az Ashihara-ban.

Elmondása szerint legszebb a gyerekekkel foglalkozni, mert végigkísérheti őket akár a fekete öv megszerzéséig. A legutóbb Romániában megrendezett verseny után, 2014-ben hazánkban lesz a világbajnokság!

- Plusz nyolcvan kilóban is a veterán kategóriába tartozom, azért ezt szögezzük le. – kezdi mesélni kötődését Haklik Szabolcs - Elég régóta csinálom ezt a karate stílust, és reméljük, nem ez volt az utolsó versenyem ebben a kategóriában. Fel fogok készülni a következőre is, hiszen azt Magyarországon rendezik meg jövőre. Méltóképpen szeretném képviselni hazánkat, ezért meg fogok tenni mindent. Tavaly Belgrádban volt a vb, ahol szerencsétlenségemre a verseny előtt fél órával egy térdsérüléses baleset ért, nem tudtam kiállni. Mély nyomot hagyott bennem, mert nagyon készültem rá. Most másfél hónap kemény edzést követően hoztam ezt az eredményt, persze egy másfajta felkészüléssel. Bár lehetett volna jobb is.

- Mennyire volt erős vagy könnyű a mezőny Romániában?

- A veterán kategóriáról azt tartják, hogy kicsit öregek vagyunk, s nem kapunk akkora figyelmet. Holott a harminc felettiek nagyon sok időt eltöltöttek már ebben a versenykategóriában, nem volt felesleges rugdalás, bűvészkedés, itt nagyon pontosan, keményen, határozottan és nagyon odaadóan küzdöttünk, hiszen mindenki mester volt. Mindenki edző, s természetesen meg akartuk mutatni, hogy ki mire képes. Iránból, Afganisztánból, Romániából voltak jelen még.

- Az Ön számára mit jelent az Ashihara karate?

- Ezerkilencszáznyolcvanhét óta foglalkozom harcművészetekkel, s ennél kötöttem ki. Nem áll közel hozzám az, ahol csak szemkontakt van. Testalkatomból kifolyólag is, erre éreztem rá, ezért kellett váltanom. Mindemellett megjegyzem, nincsenek csodák, a cél egy, az út más. Teljesen mindegy hová húzom le a kezem, az ütés az ütés, a rúgás az rúgás – mindenféle stílusban. 1995-ben találkoztam Hartyányi Attilával, ő honosította meg hazánkban az Ashihara karatét, ami egy kontakt karate, egy keményvonalas küzdősport, amit egy öt danos kyokushinkai karate mester alapított. Annyiban szeretett volna újítani, hogy a felesleges dolgokat elhagyta belőle. Nálunk például vannak kitérések, kisívű dobások, fejfogás, ruhafogás, amit az életben is tudunk használni.

- Mennyire népszerű ez a stílus akár Magyarországon, akár Dunaújvárosban?

- Hazánkban körülbelül ötszázan űzik ezt az ágat, de Győrben, Dunaharasztin, Baracson is van egy csoportom… Ez egy népszerű karate, mert őszinte sportág, nagyon könnyen előre lehet jutni, viszonylag könnyen lehet győzni, ha megrendítő találatot viszek be, akkor van pontozás. A világbajnokságon engem is fejbe rúgtak, de mivel nem volt megrendítő, ment tovább a mérkőzés. Ha letérdeltem volna, megadják a pontot – egyébként nem.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.