Valami nyomot szeretnénk mindannyian hagyni magunk után. Valami nyomot, ami továbbél akkor is, ha már mi nem leszünk. Valami olyasmit, ami marad utánunk, ami igazolja, hogy talán egy rebbenésnyit hozzátettünk ahhoz a világhoz, amelyben jelen voltunk, hogy jobb legyen. A barát a kolléga, a városlakó, az eszmetárs, beszélnek arról az örökségről, amit Kiss András hagyott maga után.

A barát
Több mint negyven éve mondhatom a barátomnak. Előbb szomszédok lettünk, együtt építettük a házunkat. Ott dolgoztunk egymás mellett, be-besegítettünk egymásnak. Én bútort készítettem neki, ő meg cserébe bevakolta a házam. Ott állt az állványon, én meg adogattam neki a malteros vödröt. A földszinten a járólap is az ő keze nyomát dicsérte. Ügyes, végtelenül dolgos ember volt a „Tanító”, ahogy tréfásan szoktam hívni. Ha kellett favágó, kertész vagy kőműves volt, semmilyen munkától nem riadt vissza. Olyan kérges volt a keze, hogy senki nem mondta volna meg, hogy tanárként, később igazgatóként keresi a kenyerét. Nagy tudású ember volt az én kedves barátom, de soha nem éreztette. Neki nem a beosztás számított, hanem az ember. Rajongásig szerette a családját,de a testvéreivel is nagyon összetartottak. Minden évben augusztus 20-án találkoztak a testvéreivel, s azok gyerekeivel. Három-négy évente került vendéglátóként a Tanítóékra a sor, s akkor irigykedve hallgattuk a sok nevetést és mulatozást, ami kiszűrődött tőlük, igazolásul annak, hogy milyen jó dolog is a nagy család. Nekünk is számtalan közös élményünk van: a szilveszterek, nyári grill-partik, közös kempingezések hangulatát soha nem felejthetem el. Még a betegségében is roppant fegyelmezett ember volt az én kedves barátom. Mindig azt mondta, hogy hidd el, túl fogom ezt élni. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy nem sikerült tartania a szavát.
( Császár Béla)

A kolléga
Hogy mi volt a Szórád sikerének titka az ő igazgatósága idején? Talán az, hogy nagyon jó hangulatú, igazi közösség volt, ahol mindenki számára a legfontosabb volt a gyerek. András határozott, következetes, de végtelenül emberséges főnök volt, akinek nemcsak elvárásai voltak velünk szemben, hanem meg is mutatta, hogy mit szeretne és hogyan. Látogattunk nála órát, példaértékű volt, ahogy tanított. Mondanivalójában mindig a lényegre törekedett, röviden, egyértelműen közölte, amit mondani akart, mindig kikérte a véleményünket, és úgy döntött. Rendszeresek voltak az iskolai és tantestületi kirándulások, összejöttünk bográcsozni összevont névnapi köszöntésekre. Amikor az iskola 100 éves évfordulója volt, ugyan már nem ő irányította,de mégis kijött a kórházból az ünnepségre, beszédet mondott arról, hogy mit is jelent a Szórád neki, s hogy itt, köztünk a helye. Hogy mennyire beteg azt csak onnan láttuk, a kanul kikandikált az ingujja alól… Amikor bezárták az iskolát, személyesen gondoskodott arról, hogy egyetlen tanár se maradjon állás nélkül. Addig ment iskoláról iskolára, míg nem talált mindenkinek munkahelyet.
( Becsák Jánosné)

A segítő
Már minden hivatalt végigjártam, mire a Védőháló alapítványhoz jutottam. A feleségemnek azonnal felmondtak, ahogy a gyesről visszament, én is megpróbáltam mindent, de a maszek, akinek dolgoztam, nem fizette ki több hónapnyi bérem, elmaradtunk a közüzemi díjakkal, s reménytelennek tűnt az egész, amikor Kiss Andráshoz küldtek. Mikor bejutottam, nyitásul azt mondtam neki, hogy én magára szavaztam, erre elkomorodott, összeráncolta a homlokát, azt hitte , hogy valami előnyt akarok ezzel kicsikarni, de aztán megértette, hogy nem erről van szó. Nem akartam én semmilyen előnyt abból, hogy beszélgettünk, amikor személyesen jött el a kopogtatókért. Emlékezett ránk. Roppant emberségesen állt a gondjainkhoz. Megkérdezte, hogy mi a baj, s tényleg úgy beszélt velem, mintha a faterom vagy egy idősebb kollegám lenne. Segítően, jó szándékkal. Megkérdezett mindent, miből, mennyiből élünk, mi a munkánk, mennyi az adósságunk. Majd felírta egy papírra, hogy mikorra milyen papírokat vigyünk be, s azt követően hamarosan megkaptuk a támogatást, ami akkor felbecsülhetetlen értékű segítség volt számunkra.
(Madarász Sándor)

A politikus
Megalkuvást nem tűrő politikus volt, a rendszerváltást követően folyamatosan a közért dolgozott, s egyetlen ciklus kivételével egyéni képviselőként szerzett mandátumot. Végtelenül fontos volt számára Pentele, az Óváros, és mindent megtett azért, hogy a pálhalmaiak is a város részének érezzék magukat.
Kiss András a megszólítható és megtalálható képviselő volt, aki ott élt a választói között,ismerte gondjaikat, minden fórumon képviselte érdekeiket.
A mentoromnak, a példaképemnek tekintettem, hiszen amikor húszévesen elindult a politikai pályám, ő volt az, aki tanáccsal, támogatással segített, s ezt követően is mindvégig mellettem állt. Az ő véleménye, álláspontja számomra meghatározó volt. Ezért is érzem úgy, hogy személyesen engem is pótolhatatlan veszteség ért.
Nehezen tudom kimondani a szavakat, hogy Kiss András elment, elhunyt, meghalt. Úgy gondolom, hogy ezek egyike sem illik hozzá. A maga bölcsességével és optimizmusával jelen van közöttünk, és amit tőle kaptunk és tanultunk, az nem fejeződik be, az nem múlik el nyomtalanul. Így, ha róla beszélünk, ha róla emlékezünk, akkor azt kell mondanunk, hogy Kiss András élt.
( Cserna Gábor)

Az írás a Dunaújváros Info márciiusi számában olvasható