Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Augusztus 21. 09:55, csütörtök | Helyi

Rendőrök képezték a dunaújvárosi polgárőröket

Rendőrök képezték a dunaújvárosi polgárőröket

Szoros az együttműködés.

Szoros az együttműködés a rendőrség és a polgárőrség között. Erre példa az is, hogy önvédelemre és intézkedéstechnikai fogásokra tanították augusztus 18-án Dunaújváros polgárőreinek első csoportját.

Dunaújvárosban nem csak üres frázis a rendőrség és a polgárőrség között megkötött stratégiai partnerség. Nemrégiben elméleti képzést adtak a város polgárőreinek, amiben különös hangsúlyt kapott a jogszabályok ismertetése mellett a KRESZ változásainak elsajátítása is.

2014. augusztus 18-án tartották meg a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság területén az első gyakorlati foglalkozást, amit a Pannon Polgárőrség és a DUPENT polgárőr Egyesület tagjaiból szervezett első csoportnak tartottak meg. A jelenlevők megtanulhatták miként tudja a polgárőr megvédeni magát illetve járőrtársát ha az utcán támadás éri, miként tudja segíteni a rendőri igazoltatást, megbilincselést, előállítást. Megismerkedtek azzal is, hogy közúti ellenőrzéskor hol és hogyan kell elhelyezkednie annak érdekében, hogy a rendőri munka segítése mellett a saját testi épségét is megóvja. Érdekes színfoltja volt az oktatásnak, amikor a polgárőröknek kellett megtalálniuk az előre felkészített rendőrautóban a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket, valamint a szimulált kábítószereket illetve a tiltott mezőgazdasági terményeket.

A polgárőrök szakmai képzése a Papp Károly Országos Rendőrfőkapitány és dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke által tavaly aláírt Együttműködési Megállapodás értelmében kerül sor.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.