Hírek

Sorozatban másodszor nyert a Pálhalma

Feltöltve: 2011-11-01 08:58:56 Kategória: Helyi sport
A Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt gárdája hazai pályán fogadta a sereghajtó Dunaújváros-Pálhalma ASE csapatát. A találkozót némi meglepetésre és szerencsénkre a vendég csapat nyerte 2-1-re.
Sorozatban másodszor nyert a Pálhalma

Ezzel az idei bajnokságban  második győzelmünknek örülhettünk a szombati mérkőzés után.

Az első félidő 16. percében Szabó László révén megszerezte a vezetést a hazai csapat. Az első játékrészben nem esett több gól. A második félidő elején egy jogos büntetővel kiegyenlített a vendég csapat, majd Bezerédi hatalmas góljával átvették a vezetést. Innentől kezdve több helyzetet kidolgozva játszották végig a mérkőzést Nagy I Zoltán tanítványai. Mindent elárul, hogy az utolsó negyedórában 11 emberrel védekeztek a hazaiak. A mérkőzés végén ünnepelhetett a vendég csapat, hisz megérdemelten és jól játszva hozta el Sopronból a 3 pontot.

Ness Hungary NB II Nyugati csoport, 11. forduló
Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt – Dunaújváros Pálhalma ASE 1-2 (1-0)
Sopron, 700 néző. Vezette: Pintér Cs. (Huszár, Kóbor)
Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt: Borsi – Csontos, Szmiljanics, Tóth D., Nagy Z. – Fazekas (Bognár, 54.), Tamási (Kálmán K., 68.), Tatai, Lazics, Szabó L. (Csordás, 68.) – Bausz.
Vezetőedző: Végh Tibor
Dunaújváros Pálhalma ASE: Abu – Huber, Kőkuti, Salamon, Berényi (Magyar B., 90.) – Bastovanov, Rottmann, Vaskó, Márki (Kóczián, 68.) – Perovics (Nagy D., 83.), Bezerédi.
Vezetőedző: Nagy I Zoltán
Gólszerző: Szabó L. (1–0) a 16., Bastovanov (11-esből, 1–1) a 48., Bezerédi (1–2) az 56. percben

Edzői nyilatkozatok:

Végh Tibor (Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt): – A gyorsan megszerzett vezetésből sajnos nem tudtunk profitálni, az ellenfél pedig kihasználta két megingásunkat.

Nagy I Zoltán: (Dunaujváros Pálhalma ASE): – A huszonötödik perc után kezdték elhinni a fiúk, hogy van keresnivalónk a mérkőzésen, s ezután nagyon jó játékot nyújtva, megérdemelten nyertünk. Nagy öröm újra látni a fiúkat boldogan és most már ők is elhiszik, hogy van keresnivalónk az NB II mezőnyben. Gratulálok mindenkinek!

Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe


További olvasnivaló a rovatban

Amit a TAO-ról tudni kell!
Helyi sport
2012-05-14 22:07:53

Amit a TAO-ról tudni kell!

Sportszert nyertek a Vasvárisok
Helyi sport
2012-05-01 18:02:06

Sportszert nyertek a Vasvárisok

Végig partiban - de a döntetlen elmaradt
Helyi sport
2012-04-08 19:51:50

Végig partiban - de a döntetlen elmaradt


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. Design & Site by Voov