Kedd délutánonként rendszeresen találkoznak, de gyakorta kilépnek az Apáczai Csere János utca 11. szám alatti művelődési ház biztosította helységükből, táborokba, vásárokba, országos találkozókra is járnak, s különböző kiállításokon lépnek a nyilvánosság elé. A Kassák Galériában többnyire év elején, februárban nyílik tárlatuk az előző időszak munkáiból. Az idei megnyitó február 13-ára esett, amelyen Gulácsi Zoltán ajánlotta a színpompás kollekciót a megjelentek figyelmébe:
- Évről évre szebbnél szebb munkákkal lepnek meg bennünket a Duna-Folt Műhely tagjai. A foltvarrás nem csupán különböző színű ruhadarabok egymáshoz varrása, hanem a festészet határait súroló kompozícióalkotás. Ezzel a technikával, szinte mindent meg lehet csinálni. A foltvarróké nem egy szűk közösség, hanem egy hatalmas nagycsalád, akik egy évben egyszer egy napot arra szánnak, hogy együtt varrhassanak. Itt az érdem, nem csupán Keve Piroskáé, aki a klubbot megalapította, hanem Lehoczkyné Tesinszki Ritáé is, aki átvette a műhely irányítását, és azoké a lányoké, asszonyoké, akik olyan alkotói munkát végeznek, - miként ők fogalmaznak, - hogy „közben megáll az idő”.
A megnyitón a kiállított munkákról beszélgettünk a műhely vezetőjével, Ritával:
- Mik az újdonságok az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő foltvarrás anyagaiban, technikáiban?
- Az utóbbi időben a természetes anyagok, színek felé fordultunk. Az általunk felhasznált anyagokat mi festettük különböző növényekből, hagyma- és zölddióhéjból, és egyéb vegyi eljárással. Közös munka eredményeként készült szabadvágásos technikával, valamint rátétes eljárással egy-egy kép is. A kiállítási anyagban szerepel az országos kiállításon második helyezést elért díjnyertes alkotás, egy baráti társaság munkája, amelyben két dunaújvárosi foltvarró is közreműködött.
- Nem maradnak meg a hagyományos termékeknél, a takaróknál, képeknél, terítőknél, párnáknál stb., hanem elkalandoznak a tárgyalkotás világába is. Miért?
- Minden évben tábort rendezünk Rácalmáson, ahol babákat is készítünk. Nagyon szeretjük ezt a fajta elkanyarodást, kitérőt, hiszen ez nem a szoros értelemben vett foltvarrás. Mint tárgyalkotás, a textillel való munkálkodás, mégis ide tartozik. Felhívnám a figyelmet a vitrinben látható fűzőre, amely egy Triumph-os pályamunka, Tar Anna alkotása, s további különlegessége, hogy szalaghímzéssel díszített.
- Az alkotóműhely országos találkozók megszervezőjévé, lebonyolítójává nőtte ki magát. Mire is készülnek?
- Immár második alkalommal nagyszabású országos foltvarró találkozót rendezünk február 25-én, szombaton, a művelődési ház melletti Dunaferr Iskola tornatermében. Büfével, apró ajándékkal várjuk vendégeinket, és a foltvarráshoz szükséges kellékek, anyagok vásárlására szakosodott árusok is érkeznek.
- A házigazdák feladata egy újdonságnak számító eljárás bemutatása, mi az, amit a vendégek az útmutatásaik alapján el is sajátítanak?
- Egy táskává alakítható neszesszert készítünk, amelynek az előállítási technikája a szokásostól eltérő.
- Hol lesz a legközelebbi kiállításuk?
- Március 15-étől a Dózsa Mozi emeleti galériájában mutatkozunk be munkáinkon keresztül, s az érdeklődőkkel megismertetjük a foltvarrás alapjait. Kipróbálhatják, s ha tetszik, egy tanfolyamot elvégezve csatlakozhatnak a csoporthoz. Vásárolni is lehet az általunk készített darabok közül.
A Duna-Folt Műhely tagjai, akinek munkái láthatók a Kassák Galériában megnyitott tárlaton: Lehoczkyné Tesinszki Rita, Tar Anna, Ifj. Tar Anna, Kovásznainé Anikó, Gál Enikő, Keve Piroska, Kiss Imréné, Gondos Józsefné, Esztergomi Ilona, Molnárné Marika, Szilágyi Miklósné, Szántó Péterné, Banász Erika. A kezdő csoport tagjai, akik októberben kezdték el a foltvarró tanfolyamot, de már a kiállításon is bemutatkoztak: Veresné Grósz Hilda, Kulcsár Anna, Král Tiborné, Vargyasné Bea.
Szente Tünde





















Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe