Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. November 16. 01:45, csütörtök | Helyi

Egy épület viharos múltja

Egy épület viharos múltja

A „Zöld SZTK” viharos múltja most már talán végére ér. A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor a kórház még régen eladta egy magáncégnek az ingatlant, majd visszabérelte az ott üzemelő rendelők számára.

A tranzakció miatt akkoriban többen korrupciót és hűtlen kezelést emlegettek. Voltak, akik feljelentést is tettek, aminek következtében hosszú évekig tartott a nyomozás. Csak mintegy zárójelben, eközben az eladást megszavazó MSZP-SZDSZ frakció képviselőit rabosították. De aztán elcsitultak a viharfelhők, az ügy bűncselekmény hiányában lezárult, a privatizáció azonban maradt. A kórház pedig már nem bérelte vissza tovább az épületet, így az lakó hiányában egyre rosszabb állapotba került: hajléktalanok, patkánykolóniák lakhelye lett, ki is gyulladt. Míg a közelmúltban Dunaújváros Megyei Jogú Város saját költségén takarítatta ki az ingatlant, őriztette, s le is bonyolította az éppen aktuális magáncégtől a visszavásárlását. Mindennek költségeit megelőlegezve, azért, hogy az állam tulajdonába vehesse az ingatlant, s elkezdődhessen a felújítás, s helyet kapjon benne a járási hivatal.


Széttagolva
A hivatal jelenleg több helyszínen fogadja az ügyfeleket. A földhivatal a csillagházban, a tb-, a nyugdíj-ügyintézés a Bánki volt épületében, a foglalkoztatási osztály a Gagarin téri volt óvoda épületében, a kormányablak az Október 23. téren, s a többi osztály pedig a Városháza A és B épületében.
- Két szervezeti egységünk kivételével, minden osztályunk költözik –magyarázza Dr. Kovács Péter, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetője. - Összesen 145 kollégánk fog a felújított épületében dolgozni, amelynek kivitelezésére már kiírták a pályázatot. Készen vannak a tervek, ha sikeres lesz a közbeszerzés, akkor jövő év második felében már ott történhet az ügyintézés.
- Információink szerint a teljes épületet felújítják, csak a szerkezete marad meg a réginek, de vajon elég parkolóhely is lesz?
- Fontos, hogy legyen az ügyfeleinknek és a dolgozóknak megfelelő számú parkolóhelye. Az önkormányzattal együttműködve mindent megteszünk ennek érdekében.

Ügyintézés helyben
De térjünk vissza a járási hivatalra. Dr. Kovács Péter felsorolja a hivatal területeit:
- Jelenleg a hatósági, a gyámügyi, az építésügyi, a foglalkoztatási, a népegészségügyi, a földhivatali, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi ,a társadalombiztosítási igazgatási ügyeket intézzük a kormányablak működtetése mellett, az idén nyártól a nyugdíjjal kapcsolatos ügyeiket már helyben intézhetik a Dunaújvárosi járásban lakók, s ez 16 települést érint.
A járási hivatalok négy éve a közigazgatási reform hatására jöttek ismét létre. A kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak segítséget az állampolgároknak. Így lakóhelyükhöz közel, rugalmasabb időbeosztással, könnyebben tudunk olyan ügyeket is intézni, amelyekért eddig a megyeszékhelyre kellett utazniuk.


- Folyamatosan bővül a feladatunk, hiszen az élet is változik. Ennek részeként az elektronikusan intézhető ügyek köre is egyre nagyobb lesz, már az erkölcsi bizonyítványt is igényelhetjük az ügyfélkapun keresztül. Hamarosan elkészül egy Tudástár, amely az ügyfélkapun keresztül elérhető lesz mindenki számára, és 2500 ügy lebonyolításáról ad információt, s ezek közül néhány intézését már online is elkezdhetjük. De mint minden hivatalnál a legfontosabbak mégis az ügyek intézői, az emberek. Nagyon nagy szerencsém van, ugyan különböző szervezetekből érkeztek a kezdetekkor a járási hivatal dolgozói, de minden osztályvezető kollégám rendkívül jó szakember, s így az általuk irányított szervezetek is elsődleges feladatuknak tekintik, hogy a polgárokat a hivatali ügyintézésben támogassák, segítsék. Ez nem mindig könnyű, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy az embereket lássuk az ügyek mögött is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.