Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2010. December 23. 14:52, csütörtök | Helyi

Égő házból mentette ki a rendőr a szívbeteg asszonyt

Égő házból mentette ki a rendőr a szívbeteg asszonyt

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra szerda késő délután, 17 óra 50 perckor érkezett a jelzés arról, hogy Dunaújváros, Bocskai utca 5/b. számú kilenc emeletes házban tűz ütött ki.

A riasztást követően az összes szolgálatban lévő rendőr az égő lakóházhoz sietett. Perceken belül a helyszínre értek, ahol ekkor már a lángok a hatodik emeletről – amelynek szintjén lévő egyik lakásban keletkezett a tűz – már a ház tetejéig felcsaptak.

A tűzoltóság ekkor már megkezdte a tűz oltását, de a ház közelében lévő gépkocsiforgalom tereléséhez, illetve a ház kiürítéséhez és a lakók kitereléséhez a rendőrök segítségét kérték.

A rendőrök és az időközben helyszínre érkezett Pannon Polgárőrség tagjai így az égő házba szaladtak, hogy a benn lévőknek segítsenek kijutni. Módszeresen végigjárták az összes szintet, és minden lakásból kiterelték a lakókat. A hatodik emelettől felfelé – amerre a tűz és a füst terjedt – szinte semmit nem lehetett látni.

A nagyvenyimi körzeti megbízott volt az, aki ezt észlelve, a lépcsőház legfelső szintjére ment, hogy a tetőajtót kinyissa. Belülről ez azonban nem volt lehetséges, így a szomszédos lépcsőházból a tetőn keresztül kívülről közelítette meg az ajtót, majd a lakatot leütve, azt sikerült kinyitnia.

A füst így távozni tudott, és a lépcsőházban lehetséges volt a tájékozódás.

A főtörzsőrmester ekkor végigjárta a szintet, ahol egy lakásnak ajtaja nyitva volt. Amikor bement, akkor látta meg a középkorú hölgyet, aki kinn állt az erkélyen. Felsegítette a tetőre, majd miután a tűzoltók eloltották a tűzet, és biztonságossá vált a lépcsőházban való lejutás, a hölgyet lekísérte.

A lépcsőházban való tartózkodás során mind az asszony, mind a körzeti megbízott nagy mennyiségű füstöt lélegzett be, így orvosi ellátásuk vált szükségessé.

Miután leértek az utcára a mentők mind a kettőjüket beszállították a dunaújvárosi kórházba. A főtörzsőrmester - miután oxigénmaszkos lélegeztetést és infúziót kapott – elhagyhatta a kórházat.

Ma már szolgálatba is állt.

A tűzet végül a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk, azonban sajnos abban a hatodik emeleti lakásban, ahol a tűz keletkezett egy 53 éves asszonyt holtan találtak.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság tűzvizsgáló bevonásával vizsgálják a tűzeset körülményeit.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.