Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2015. December 02. 08:02, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Évről évre egyre több a magyar HIV-fertőzöttet

Évről évre egyre több a magyar HIV-fertőzöttet

Évről évre nő az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon

- közölték szakemberek a PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház által szervezett kétnapos III. Nemzeti AIDS-konferencia sajtótájékoztatóján Budapesten kedden, az AIDS világnapján.
Ujhelyi Eszter, a kórház molekuláris biológiai laboratóriumának vezetője ennek okaként azt jelölte meg, hogy a HIV-fertőzéstől való félelem csökkenése fellazította a viselkedésformákat, megváltoztatta a szexuális szokásokat. Hozzátette, hogy leginkább a húsz-harminc év körüli fiatalok érintettek, miután előfordul, hogy egy este akár több partnerrel is kapcsolatot létesítenek, ráadásul sokszor megfelelő védekezés, óvszer nélkül. Ugyanakkor az intravénás droghasználat is növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

Elmondta, hogy Magyarországon az utóbbi években nagyjából háromszáz új fertőzöttet regisztráltak évente, 1986 óta pedig összesen 3064 embernél diagnosztizálták a betegséget. Ezek a számok ugyanakkor sok más országhoz képest nem jelentősek, Ukrajnában például évi 30 ezer új fertőzöttet vesznek nyilvántartásba - fűzte hozzá.

Szlávik János, a PLUSS Alapítvány kuratóriumának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a HIV-fertőzés nem gyógyítható, de megfelelő terápiával kezelhető. Az ingyenes és hatékony terápia mindenki számára elérhető, azonban az AIDS továbbra is stigmának számít.

Véleménye szerint az AIDS-kutatók üzenete 2015-ben az, hogy aki aláveti magát a szűrésnek és a kezelésnek, az nemcsak saját magát menti meg, hanem másokat is, a gyógyszert rendszeresen szedő betegek ugyanis nem fertőznek tovább.

Kiemelte, hogy egy HIV-fertőzött ellátása havonta 200-250 ezer forintjába kerül az államnak, a betegnek csupán a 300 forintos dobozdíjat kell megfizetnie. Az újabb készítmények egyre kevesebb mellékhatást okoznak, azonban egyre drágábbak is. Míg tavaly 2 milliárd forintot fordított az állam a készítmények megvásárlására, idén ez akár a 2,7 milliárdot is elérheti - tette hozzá.

Ujhelyi Eszter arra is rámutatott, hogy ha a beteg nem szedi be rendszeresen a gyógyszert, akkor rezisztenssé válik, vagyis a jövőben a készítmény hatástalan lesz nála. Ilyenkor új gyógyszer-kombinációval kell próbálkozni, ám mindenre rezisztenssé válhat, ami gyakorlatilag a biztos halált jelenti két éven belül. Azok viszont, akik betartják a szigorú előírásokat, öregkorukig együtt élhetnek a betegséggel, és családot is alapíthatnak - fűzte hozzá.

A rendezvény sajtóanyagában azt írták, hogy a december 1-jén tartott AIDS-világnapnak 1991 óta jelképe a piros szalag. Magyarországon nemzetközi viszonylatban is gyorsan, 1986-ban bevezették a véradók HIV-szűrését, és megkezdték az első AIDS-betegek gyógyszeres kezelését az egészségügyi tárca által kijelölt Szent László Kórházban.

A kezdeti küzdelem fontos része volt a felvilágosítás, az ismeretek bővítése, hiszen ebben az időben az eredményes, sikeres terápiás lehetőségek rendkívül korlátozottak voltak. Az AIDS-diagnózis felállítása egyenlő volt a halálos ítélettel, ezért nagy figyelmet fordítottak a megelőzésre.

A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet két alkalommal, 1994-ben és 1996-ban szervezett országos konferenciát. A proteáz inhibitorok megjelenésével, 1995-ben radikális és látványos eredmények születtek a betegek kezelésében, a HIV-fertőzés többé nem jelentett biztos halált. Az újabb és újabb eredményes gyógyszerek terápiás alkalmazása pedig egyre elfogadhatóbbá tette az együttélést a betegséggel.

Hangsúlyozták, hogy az utóbbi években nem volt hatékony, tényeken alapuló megelőzés. Az AIDS-szel kapcsolatos ismeretek hiányosak, sokan az interneten fellelhető téves információkból tájékozódnak.

Felidézték, hogy a kezdeti időkben sorra alakultak az AIDS-szel foglalkozó civil szervezetek, amelyek közül mára csupán néhány létezik. A PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház húszéves szünet után fontosnak érezte a III. Nemzeti AIDS-konferencia megrendezését - írták.

Címkék: fertőzött, hiv

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.