Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2011. Március 20. 20:48, vasárnap | Helyi

Hajléktalanok ütötték egymást

Hajléktalanok  ütötték egymást

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Ügyeletére pénteken kora délután érkezett a bejelentés arról, hogy az Apáczai utcában lévő templom parkolójában hajléktalanok veszekednek, és egyikük a másikat üti.

A járőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, ahol három hajléktalan férfit találtak. Mint kiderült, egyikük azt mondta a másiknak, hogy az 10000 Ft-tal tartozik neki, majd ezt követően szó nélkül nekiesett, és ököllel ütni kezdte a fejét. A harmadik férfi nem vett részt a bűncselekményben.

A 44 éves dunaújvárosi sértett a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Hozzá a járőrök mentőt hívtak, akik beszállították a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba, ahol ellátták sérüléseit.

Az elkövetőt – aki egy 38 éves dunaújvárosi férfi – előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol önbíráskodás elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Szabadlábon védekezik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.