Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Március 07. 22:43, csütörtök | Helyi

Idei újdonság – Ünnepi Liget Koncert március 15. előtt

Idei újdonság – Ünnepi Liget Koncert március 15. előtt

Három rendezvény lesz március idusa 165. évfordulóján Dunaújvárosban! Fáklyás felvonulás 13-án este 6 órától, Ünnepi Liget Koncert 14-én délben, önkormányzati ünnepség, koszorúzás a ’48-as emlékműnél 15-én 10 órakor.

Ünnepi előkészítő megbeszélésen rögzítette a szervezők és megbízottak jelenlétében Gombos István humán alpolgármester és Tóthné Záhorszky Margit a polgármesteri hivatal Személyügyi és Munkaerő-gazdálkodási Igazgatóság igazgatója az idei március 15.-i ünnepség(ek) programját.

A hivatalos önkormányzati ünnepség helye a ’48-as emlékmű, ideje 15-én 10 óra. A Himnusz után ünnepi beszédet mond Szemenyei István, a Rudas Szakközépiskola Igazgatója az iskola megemlékező műsorblokkjába illesztve. Az ünnepség koszorúzással és a Szózattal zárul.

Hagyományteremtő is lehet a Széchenyi István Gimnázium újdonságként ható ötlete, amit felkarolt a Sándor Frigyes Zeneiskola. Nevezetesen az, hogy március 14-én, az Ifjúság napján a Petőfi ligetben a két tanintézet közösen Ünnepi Liget Koncertet szervez. Moravecz Attila a Sándor Frigyes Zeneiskola igazgatója elmondta, örömmel léptek a javaslat mögé. Az Ünnepi Liget Koncert március 14-én, csütörtökön, az Ifjúság Napján, a színház mögötti Petőfi-ligetben a déli harangszó idején, 12 órakor kezdődik. A Nemzeti dal elhangzása után a polgármester mond ünnepi beszédet, amit a zeneiskola műsora követ.

Szemenyei István, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója bejelentette, hogy a tavaly sikeresen debütált fáklyás felvonulást idén is megrendezik és szeretettel várnak minden kedves megemlékezőt. A. fáklyás felvonulás a Rudas szakközépiskola udvaráról indul március 13-án, 18 órakor. A Római városrészben több helyen megállva megidézik a márciusi eseményeket, és a Pince soron (ha nem fejeződik be a felújítás, az Öreghegyi úton) mennek tovább a Pentele városrészbe és az Arany János utcán át a ’48-as emlékműhöz, ahol kis ünnepséggel fejeződik be a program.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.