Eredeti, zseniális terve az volt, hogy a szocialista pártot megreformálja azonban a maradi, egységre törekvő szocialista párt nem tudta, nem volt képes meglátni kísérletében a tiszta önzetlenséget, és a baloldali szavazók iránti hűséget. Gyurcsány Ferenc tehát szomorúan összeszedte sátorfáját és odébbállt. Odébbállt fejében azzal a gondolattal, hogy talán majd máshol megértik ország megváltó gondolatait. Úgy tűnik a köré csoportosult kilenc képviselő osztozik magasztos eszméiben.

Mikor a fent említett hír megütötte a fülemet, egy pillanatra megálltam és elgondolkodtam. Néhány perc múlva egyetlen gondolat jutott eszembe: a hitelesség. Van annak az embernek hitele, aki nyolc évig asszisztált az ország tönkretételében, szétlopásához?
Van annak az embernek hitele, aki családokat üldözött a szakadék szélére, bíztatva őket itt-ott: „el lehet menni”? És vajon van annak az embernek hitele, aki a mi jövőnket, fiatalok jövőjét lehetetlenítette el? Az élet nem egy farsangi bál, ahol a résztvevők kényük-kedvük szerint eldobhatják hiteltelenné vált álarcaikat. Életünk során csak egyetlenegy jelmezt viselhetünk, ami ha elszakad, ugyan megfoltozhatjuk, de a folt helye örökre megmarad. Ezért nekünk, fiataloknak ez az „új” párt semmi forradalmit nem tud nyújtani. Ugyan az a maszlag, más köntösbe bújtatva. Mi, köszönjük szépen, de ebből nem kérünk.
Biztosan nem állítok valótlanságot, ha kijelentem azt, hogy nekünk - s miért ne fogalmazhatnék így, ha többünkkel beszélek naponta -, főiskolásoknak, egyetemistáknak roppant fontos szerepet tölt be Hazánk az életünkben. A mi korosztályunk a rendszerváltás után született, a demokráciában szocializálódott, tehát a patriotizmus eszméje szabadon áramolhatott közöttünk, megteremtve ezzel (is) sokakban a feltétel nélküli hazaszeretetet. (Tehát, nem vagyunk gyökértelenek!) De valahogyan, valamiből nekünk is meg kell élnünk. A folytonos ígérgetésekkel még félig sem lesz tele a hasunk, csak a képzeletbeli padlás. Mi szeretnénk szülőhazánkban élni és dolgozni. Így van rendjén, ha már a rendről is szólhatok. Szeretnénk itthon megtermelni a javakat, hogy aztán honfitársaink elfogyaszthassák, élvezhessék azt.
Szeretnénk szüleinknek megfelelő anyagi biztonságot nyújtani időskorukra. Nyilvánvalóan ezt akarjuk! De ha erre nincs lehetőség, mert pályakezdőként nem kapunk munkát, vagy ha kapunk is, az Uniós átlagbér harmadáért kell hajtanunk, akkor senki se nézzen ránk megvetően, ha úgy döntünk, elhagyjuk az országot. Ezt kell tennünk, mert nincsen más választási lehetőségünk.
Többek közt ezért sem tud megfelelő alternatívát nyújtani a fiatal leendő értelmiségi rétegnek a Demokratikus Koalíció. Mi egy olyan embert látunk a formáció élén, aki már régen leszerepelt, és ez most nem arról szól, hogy Gyurcsány baloldali-e vagy sem. Ez nem lehet kérdés. Jól tudjuk, hogy egy demokrácia attól lesz hatékony, attól lesz sokszínű, hogy többfajta világnézet kifejezheti gondolatait az ország jövőjét érintő kérdések kapcsán. Érdekek, értékrendek feszülhetnek egymásnak, amiből – megfelelő politikai kulturáltság mellett – olyan kompromisszum születhet, ami talán még az eredeti elképzeléseknél is sokkalta nagyszerűbb. Szükség van tehát konzervatívokra, kereszténydemokratákra, szociáldemokratákra, liberálisokra, nemzeti radikálisokra. De csakis olyan vezetőkkel az élükön, akik feddhetetlenek és belénk, fiatalokba vetett hitük megkérdőjelezhetetlen. Hogyan várhatja el egy politikus azt, hogy bizalmunkkal, szavazatunkkal megtiszteljük, ha ő maga talán tudomást sem vesz rólunk? Sőt, tudatosan teszi tönkre az életünket.

Nem mondhatok mást, csak azt, hogy Gyurcsány zseniális politikus. Máskülönben már réges-régen eltűnt volna a politikai élet süllyesztőjében. Azonban a politikai zsenialitás és az önzetlen tenni akarás nem mindig találkozik egymással. Ezen kellene elgondolkodni, majd a helyes konzekvenciák levonása után megtenni a helyes lépést.
Ugyanis: „A haza minden előtt.”
Abban viszont mi is benne vagyunk!

Balogh-N. Attila J.