Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2011. Február 10. 18:55, csütörtök | Helyi

Költségvetés: nehéz szívvel hozott megszorítások

Költségvetés: nehéz szívvel hozott megszorítások

Dunaújváros ismételten átdolgozott költségvetési koncepcióját azt is mérlegelve fogadta el a közgyűlés, hogy a saját döntés jobb, mintha csődbiztos határozná meg, hogy mit lehet finanszírozni és mit nem. Megszavazta a közgyűlés a S

Tóth László gazdasági alpolgármester záró mondatait érdemes idézni – összegezésképpen – a 2011. február 10-i rendkívüli közgyűlés legfontosabb döntésének kommentálásaképpen. Az pedig közelítőleg így hangzott:

A helyzet volt már kilátástalanabb úgy öt hete, amikor vitáztunk a CIB bankkal. Időközben egy másik bank kínált megoldást. Bízva abban, hogy ez a bank, tapasztalva erőfeszítéeinket, hajlandó lesz némi engedményre, vállalnunk kell a megszavazásra váró, szigorú költségvetést.

A vitában Pintér Tamás (jobbik), Szabó Zsolt (LMP), Pintér Attila (MSZP) felsorakoztatták kifogásaikat, javaslataikat, észrevételeiket. Pintér Tamás hosszú mondandójából kiemelésre érdemes, és megszívlelendő hogy az esetleges többletbevétellel a pályázati önrész sorát szükséges gyarapítani, továbbá a közmunka lehetőségét maximálisan kihasználni. Pintér Attila legfőképpen azt kifogásolta, hogy az ellenzéki pártok nem vehettek részt a költségvetés-tervezet lkialakításában.

Tóth László első reagálásában megszívlelendőnek minősítette az ellenzéki javaslatok egy részét és kiemelte, hogy a gazdasági válsággal sujtott helyzetben megpróbálják – amennyire lehet – megőrizni a város élhető viszonyait. A problémákat jól kezeli a könyvvizsgálói jelentés. Valóban megszorításokat tartalmaz a tervezet, de ha csődbiztos venné át a gazdasági döntéseket, onnantól még nagyobb megszorítások jönnének!

A mindössze fél órányi vitát követően a közgyűlési képviselők többsége megszavazta a város 2011. évi költségvetésének koncepcióját.

Amelyből – terjedelmi okból és a mellékletek hozzá nem férhetősége okán – csak néhány részlet kiemelését kíséreltük meg:

A költségvetési koncepció 12,4 milliárd forint bevétellel számol, amit kiegészít 1, 2 milliárd forint hitelfelvétel, 5,5 milliárd forint pénzforgalom nélüli bevétel és 972 millió forint hiteligény. Ezek összegével áll szinkronban a 20,1 milliárd forint kiadási főösszeg.

A korábban megszokotthoz képest csökken/megszűnik 2011-ben igen sok kiadási tétel. Így például az egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosok támogatása, amely nem kötelező önkormányzati feladat. Ebből 20 millió forint megtakarítás származhat.

Nem kötzelező szociális támogatás az ápolási díj, amelynek megszüntetése hasonló (19,5 millió) nagyságrendű megtakarítás.

Sportcélokra és feladatokra 26 millió forint helyett 13,1 millió forintot irányoz elő a koncepció.

A Dunaújvárosi Atlétikai Club támogatása az eddigi 3 helyett félmillió forintra csökken.

A sportszervezetel létesítményhasználati támogatása 24-ről 19,2 millió forintra mérséklődik, ami nagyobb önrész vállalását feltételezi.

Kulturális területen a rendezvénytámogatások megszűnnek, az MMK-nak 48 millió forint helyett 38,4 millióból kell működnie, a Modern Művészetért Közalapítvány 16 millió forinttal számolhat a korábbi 28 helyett.

Negyedére csökken az Arany János Tehetséggondorásban részesülő diákok támogatása és ötödével csökken a TISZK támogatása.

A városüzemeltetés és városgazdálkodás területén a várható elvonás 363 millió forint, ami azt eredményezi, hogy a közterületek (utak, járdák, parkok, erdőterületek) tisztítására jóval kevesebb pénz jut. Emiatt át kell szervezni a közterületi hulladékgyűjtést, csökkenteni kell a zöldterületi kaszálások számát, az őszi lombgyűjtést és kényszerűen elmaradnak a nagy (a képünkön bemutatotthoz hasonló) útburkolat-felújítások.

A költségvetési koncepció elfogadásának keretében arról is döntött a közgyűlés, hogy felül kell vizsgálni a város oktatási és szociális intézményhálózatának feladatait a takarékosság érdekében. Felül kell vizsgálni továbbá az érvényben levő, ám az elfogadott koncepció szerint forráshiány miatt nem finanszírozható közgyűlési határozatokat. Új kiadást jelentő döntés pedig csak akkor lehetséges, ha a kiadási célhoz a plusz bevétel biztosított.

A költségvetési koncepció elfogadása előtt két témában döntött villámgyorsan a testület. Döntést. Elvi hozzájárulását adta a méhnyakrák megelőzését szolgáló védőoltás támogatásához azzal, hogy előzetesen fel kell mérni az érintett kör (a 13 éves koró dunaújvárosi lányok és szüleik) reális igényét. E témával egy hete foglalkoztunk a gazdasági és területfejlesztési bizottság ülése kapcsán). Megszavazta a közgyűlés a Szent Pantaleon Kórház 10,5 millió forint összegű (vissza nem térítendő) támogatását, amely az OEP 103 milliós finanszírozási előlegének önrésze. A most önrészként jóváhagyott összeg valójában egy már korábban megítélt támogatás része.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.