Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2011. Február 09. 22:31, szerda | Helyi
Forrás: www.infomezofold.hu

Kulcs, a rettegés faluja

Kulcs, a rettegés faluja

Kulcs önálló történetében soha nem volt ennyi érdeklő egy falugyűlésen, mint tegnap este, a partfalcsúszás okán. Valamennyi érintett hatóság helyi, térségi, illetve megyei vezetője jelen volt, akárcsak az üdülőtulajdonosok. Az orsz

A helyi és az országos médiában is kellő alapossággal beszámoltak a január 17-én éjszaka történtekről, az azóta esedékes aktualitásokról, a hivatalos szakértői vizsgálat befejezése előtt már hallhattunk jövőt érintő megfogalmazásokat. Sokan abban reménykedtek, hogy még több konkrétumot tudhatnak meg, most már elsősorban a hogyan továbbot illetően.

Az önkormányzat próbált maximálisan felkészülni, valamennyi hatósági vezetőt egy asztalhoz ültettek, így a rendőrségtől, a tűzoltóságtól, a katasztrófavédelemtől, a helyi védelmi bizottságtól is vezetői, illetve elnöki szinten képviseltették magukat. Jelen volt a kistérségi társulás elnöke és a térség országgyűlési képviselője is. A falra felhelyezték a Duna-part Deák Ferenc utca teljes terjedelmében látható térképét, azon bejelölve a mozgásban lévő területeket, valamint külön térképen a mostani partcsúszással érintett ingatlanokat, színekkel megkülönböztetve a veszélyességi fokozatukat. A helyi tévé az eseményről 3 kamerás felvételt készített, melyet az érdeklődők megtekinthetnek a www.kulcstv.hu oldalon.

Abban valamennyien egyetértettek, hogy a jelenlegi helyzet megoldása túlmutat Kulcs, a helyi védelmi bizottság, de még a megye hatáskörén is. Kormányzati segítségre van szükség. A kormány e téren is döntött: az üdülőtulajdonosok kártalanítását nem tudja felvállalni. Az állandó lakosok otthonát ért kár megtérítésének enyhítésére van még remény. L Simon László országgyűlési képviselő ez ügyben a belügyminiszterrel kíván egyeztetni.

A bajt csak tetézi, hogy a közvetlenül érintett 53 ingatlan közül mindössze 14 van biztosítva. Amennyiben kiadásra kerülnek a bontási határozatok, az ott felmerülő költségek is a tulajdonosokat terhelik. Veszélyes hulladék keletkezése esetén tetemes költséggel jár maga az elszállíttatás is. A jövőt viszont csak a szakértői vélemény ismeretében lehet programozni.

A kérdések többségét Kiss Csaba polgármester fogadta. A felszólalók nagyobb részét érthető módon a jövő érdekelte, amiről a legkevesebb tudható még, többen viszont az okokat boncolták volna, a további veszélyek elkerülése végett. Legfőbb oknak a vízelvezetés minőségét tartották. Árva Helga jegyzőasszonytól viszont azt is megtudhattuk, hogy a megkérdezett ingatlantulajdonosok mindössze 20-25 %-a küldte vissza a szennyvízelhelyezésére vonatkozó válaszát.

A polgármester egy viszontválaszában kitért a partfalcsúszást érintő pályázat beadására, amit épp egy lakó hiúsított meg, aki megtagadta a közreműködést. Jövő héten a szakértői vélemény alátámasztására elkezdik a próbafúrásokat, arra kérte az érintett ingatlantulajdonosokat, engedjék be a területükre a szakembereket.

Többen fejezték ki őszinte köszönetüket a bajban segítő hatóságiaknak, a legnagyobb szerencsétlenségben maximális segítséget nyújtóknak. A felszólalók hozzászólását áthatotta a megrendültség, a reményvesztettség és a nagymérvű aggódás. A nehezen emészthető trauma ellenére sincs nyoma az indulatnak, a mondatok között viszont kiérződik a néma jajkiáltás. Kulcs mindannyiuk szívéhez nőtt: vagy állandó otthonául választotta, vagy a pihenés szigete – volt. A múlt idő azonban elfogadhatatlan. Sokan veszik kabátjukat, a térképhez tartanak, félve keresik ki ujjaikkal azt a részt, ahol telküket hiszik. Vajon milyen szín pecsételi meg sorsát ?

A polgármester szerint is akkor szabadul el a pokol, ha a bontási határozatok kiadásra kerülnek. Csak remélni tudjuk, hogy a szakértői jelentés alternatívát is ad, valamilyen módon Kulcs olyan kényszerpályára kerül, hogy a szennyvízelvezetés megoldása elodázhatatlan lesz, a vízelvezetéssel karöltve.

Addig is minden érintett porta tulajdonosa várja a megnyugtató rendezést, pedig a problémák sora csak folytatódik, amikor kiderül a végkifejlet, s ahogy Ronyecz Péter a helyi védelmi bizottság elnöke összegezte: bonyolult jogi lépések várhatók.

Deák Ibolya

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.