Mint egy sikeres nőgyógyász osztott tanácsot a meddőség témakörében. Tessék nem vigyorogni, s nem szívni emiatt drága, helyi „celebünk” vérét.
Persze, hiába is mondom, mert az ismétlések miatt rendszeresen gyarapodik azok száma, akik nem csupán ételt és italt kérnek, hanem vizsgálati időpontot is. Matyi ezen egyáltalán nem sértődik meg.- - Egy másik sorozatban is szerepelek, ott az egyik főszereplő ideges szomszédjaként jelenek meg – magyarázza.

- Mikortól és hogyan?
- Ó, ez még az Arany Csillag étteremben töltött időre nyúlik vissza. Akkor egy 1981-es pótszilveszteren vittük színre a kollégákkal Csehov Három nővérének paródiáját. Engedélyt kértünk Körmendi Jánostól a továbbdolgozásra, aki nem csupán megadta, hanem el is jött a bemutatóra. Olyan jól sikerült az előadás, hogy folytatása lett. Így kezdődött, hogy megérintett a színészkedés, s akárcsak a birkózás iránti szerelem, ez sem múlt el.

Itt egy kicsit elkanyarodunk a birkózásra, amelyben Matyi már, mint olimpiai reménység szerepelt, amikor egy térdsérülés megakadályozta, hogy versenyszerűen sportoljon tovább. De ő ettől függetlenül örök időre birkózó maradt. Ha olimpiára nem is mehetett, de a mai napig imádja és űzi ezt a sportot, s rendszeresen, természetesen csak úgy maga és mások örömére-szőnyegre lép. Várom, hogy az elszállt remények miatt valami elkeseredés vagy csalódottság legyen a hangjában, de semmi. Elmeséli, hogy még sportoló korában elkezdte megtanulni ezt a szakmát. A pincér szakma iránti szeretet anyai ágon öröklődött, s bizony ide nem árt „beleszületni”, ha az ember nem állásnak, hanem hivatásnak tekinti. A legjobbaktól tanulta a szakmát, amelynek szeretetét az óta igyekszik továbbadni a fiatalabbaknak. Lehetőséget jöttek és mentek, s úgy látszik, hogy ő mindig annak örül, ami van.
- Tehát, doktor úr…
- Egyszer jelentkeztem egy castingra az egyik kereskedelmi csatornához. Ott elkészítették a portfóliómat, s időnként behívnak, ha úgy látják, hogy a karakterem az elképzelésüknek megfelel.

- És mindig megfelel?
- Volt, hogy egy pipogya férjet kellett volna eljátszanom, de mondtam nekik, hogy nézzenek rám, hogyan lehetne általam hiteles egy ilyen alak? Egyébként ezeknél a dokumentum-realityknél fontos, hogy ne színészkedjen az ember, hanem önmagából, önmagától formálja meg a karaktert, hiszen a nézőknek azt kell érezniük, hogy egy valóságos élethelyzetből kapnak ízelítőt. És én elég valóságos vagyok.
- Mi lesz akkor tovább?
- A kávét még mindig cukor nélkül iszod?