Az úgy volt… Esküszöm, hogy igazat, csakis az igazat mondom, isten engem, meg apám-anyám tűzbe égjen…(Ezt csak azért írtam ide, hogy vegyenek teljességgel komolyan, s nekem higgyenek ne a nyomdafestéknek.) Azaz indulnék otthonomból kocsival el, amikor ahogy a kaput csukom, hallom ám, hogy rohadt nagy kiabálás van mögöttem: egy férfi és egy nő dulakodik, közben üvöltöznek egymással akies rácalmási otthonom előtt. Mivel istenről és anyámékról esküdtem, azért megvallom kissé elbizonytalanodtam, hogy megnézzem-e kartávolságon belül is a perpatvart. Ha eléggé elfordultam volna, és nagyon gyorsan beülök a kocsiba, akkor simán elhúzhattam volna, úgy téve, mintha nem is láttam volna semmit. Abban sem voltam biztos, hogy nem részegek-e, ilyen ordenáré üvöltözés és dulakodás csak részeg állapotban, vagy több éves házasságban fordulhat elő. De nem így tettem, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha velem dulakodna így valaki, más meg beülne az autóba, és elhajtana… nagyon utáltam volna, tehát odamentem. Jó-jó, tudom, nem vagyok normális, de ami történt, az megtörtént. Akkor egész jó ötletnek tűnt. Odaléptem, hogy mi van…

Pár pillanat éskirajzolódott a nézeteltérés oka. A felső középkorú férfi azt mondta, hogy a pénz az övé, a szőke kiabáló nő, pedig azt, hogy az övé, s azonnal adja vissza. A férfi pedig nem akarta! Sőt! Le akart lépni, a nő pedig a pénzét szerette volna. Állóháború alakult ki, mint Verdunnél. Hol a pasi került menekülési helyzetbe, hol a nő kerekedett felül. Ahogy nézem a furcsa párost, észreveszem, hogy a nőt ismerem, alattam járt gimibe, meg nő is, a pasi nem is volt szimpatikus, olyan nem sétáltatnám vele a kutyám típus volt, tehát a pillanatok tört része alatt eldöntöttem, hogy inkább visszatartom, mint menekülni segítek…

Milyen fura, utólag gondoltam bele, hogy másodpercek tört része alatt gondoltam mindezt végig, s igazságosztó szerepében megfogtam a pasi dzsekijét, s nagyon megfontoltam, de határozottan mondtam neki: ha a maga pénze, akkor a magáé, maradjon itt, hívjuk ki a zsarukat, majd azok eldöntik, hogy kinek a tulajdona. Elégedett is voltam. Elég jó megoldásnak tűnt, olyan kis korrekt, egy ilyen üvöltözős, ráncigálós helyzetben mindenképpen rendben lévőnek. A pasi még sem értékelte. A férfiak egyébként nagyon sokszor félreértenek, na, mindegy…:-)

Szóval mondom a nőnek, én fogom, te hívd a rendőröket. Vele tegeződtem akkor, hiszen, már tudtam, hogy alattam járt annak idején a gimibe… mondom 107. Kicsit remegett a keze, meg ugye, előbb Fehérvár, meg utána kapcsoltak, közben a férfit azért fogni is kellett, tehát nem volt egyszerű a helyzet. Éppen azon meditáltam, míg az ügyeletesnek a problémát vázolta, hogy foglalt esetben és egy nagykéses támadásnál kissé lassúnak tűnne az ügymenet.

Miután rendőrök értesítve, a pénzes pasi elbizonytalanodott. Mondja, hogyodaadja a pénzt. Ami pár perce még -szerinte - az övé volt, de most már egérutat kért, s lemondott volna róla. Persze, csak most jut eszembe, hogy a pasik nagy része, simán lemond a zséről, ha megszorongatja egy nő, egy picit… Ha a lánya teszi mindezt, a pénztárcáját is viheti. Ez persze, nem tartozott szorosan a történethez, csak úgy eszembe jutott.

Mondom, a csajnak, hogy nézze meg, megvan-e a pénz, addig ne engedjük el. Kissé remegett a keze, de látta, hogy hiányzik belőle. Férfink ekkor lyukat fogott, s heves pucolásba fogott. Éppen szembejött egy autóban egy másik férfi, lestoppoltam. Mondom, menjen már utána, mert viszi a pénzt. Férfi volt, de szokatlanul gyors felfogású, megfordult, szembe az egyirányú utcának és üldözött.A csaj is utána kocsiba pattanva, majd én is, csak becsuktam a garázskaput. Az ember legyen körültekintő üldözés közben is De addigra már a körzeti megbízott is ott volt, taposta a gázt, tehát kellő izgalom és felfordulás volt.

Lent, néhány utcával arrébb már a falnak terpesztve volt a férfi. Imádom a zsarukat intézkedés közben. Komolyan mondom, teljesen korrekt volt. Kemény, határozott, egyértelmű. Strarsky meg a Hutch az lófütty a saját közegünk mellett. Olyan igazis volt. Tetszett.

Hogy mi is volt a nézeteltérés oka? Még el sem meséltem. Tehát a hölgy ment a postára befizetni a csekkeket, közben csengett a mobilja, elővette, kirántotta a pénzt. A pasi látta, felvette, elrohant. A buszmegálló közönsége nézte a történést, s mikor a nő visszajött keresni a pénzét, akkor szóltak neki, hogy ott szaladnak vele.

Ő meg utána, egészen a kapumig.

Most meg éppen olvasom, hogy önbíráskodtam, megyek a börtönbe. Ezt írják a lapok – egyike másika, meg azt, hogy a földre kényszerítettük a szegény „ártatlant”, aki higgyék el, pofátlanul tagadta, hogy találta a pénzt, addig, amíg a zsarukat nem hívtuk. Jelentem, nem vertük, nem ütöttük, nem fenyegettük… de van olyan érzésem, hogy évekig rendőrségre meg a bíróságra járok. És még én magyarázkodom. Teljesen el vagyok bizonytalanodva: jó tett helyébe, jól csesztetnek… Akkor egyébként egész jó ötletnek tűnt, hogy segítsek. Most valahogy, nem is tudom...