Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2011. Február 04. 19:24, péntek | Helyi

Sima 0-3 Kecskeméten

Sima 0-3 Kecskeméten

Nem sikerült jól a kecskeméti vendégjátéka a Dunaferr SE röplabda csapatának. A hazai gárda három játszmában tartotta otthon a bajnoki pontokat.

Az Extraliga középszakaszának harmadik fordulójában a Kecskemét ellen lépett idegenben parkettre Ruffing Péter gárdája. A találkozó elején sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a hajrának már hárompontos előnnyel vágott neki az újvárosi gárda. Hiába volt azonban a vezetés, a végjátékban a Kecskemét fordítani tudott, és megnyerte az első szettet. A második játékészben lemásoltak a csapatok a korábbiakat, hiszen az újvárosi fiúk itt is sokáig vezettek, és nem sok hiányzott az egyenlítéshez. Az utolsó pontok azonban ismét a hazai gárdáé voltak, és ha nehezen is, de ismét a KSE húzta be a játszmát. (2-0)

A harmadik, és egyben befejező szettben már nem engedte ki a kezéből a vezetést a Kecskemét, és hozta az újabb játékát. Ezzel 3-0 arányban a hazai gárda nyerte a mérkőzést, a Dunaferr pedig harmadik vereségét szedte össze a középszakaszban.

Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Dunaferr SE 3-0 (21, 21, 19)

Dunaferr SE: Tóth A. 3, Lukács A. 9, Dávid Cs. 16, Hatvany A. 6, Bokor E. 4, Szabó B. 4. Csere: Pápai (liberó), Tomanóczy, Kövessy. Vezetőedző: Ruffing Péter.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.