Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2016. Január 31. 23:43, vasárnap | Helyi sport

Tízgólos, 32-22-es vereséget szenvedett együttesünk a Ferencváros vendégeként az NB I ma esti fordulójában.

Tízgólos, 32-22-es vereséget szenvedett együttesünk a Ferencváros vendégeként az NB I ma esti fordulójában.


A Győr elleni kupamérkőzés után ma már a bajnokságban várt nagyon komoly feladat együttesünkre, mely a címvédő Ferencváros vendégeként lépett pályára az NB I tizenhatodik fordulójában.

A két gárda dunaújvárosi mérkőzése 29-29-es döntetlennel ért véget az ősszel, s idáig ez volt a Fradi egyetlen pontvesztése a szezonban, vagyis a bajnokságban listavezető zöld-fehéreknek bőven volt okuk a visszavágásra.
Ahogy az várható is volt, erősen kezdett a fővárosi alakulat, s korán magához is ragadta az előnyt, amit sajnos leginkább annak köszönhetett, hogy támadásban ziccereket hibázott, s több technikai hibát is vétett együttesünk. A mieink helyzetét nehezítette, hogy az első félidő derekához közeledve Kovács Anna sarka megsérült, így a bajnoki góllövőlista második helyezettje korán kivált a játékból, s később sem tudott visszatérni a pályára. Át kellett tehát szerveznie együttesét Zdravko Zovkonak, s a Kohász innentől tartani tudta a Fradi tempóját, ám korán megszerzett előnyét biztosan őrizte a zöld-fehér csapat, így a félidei szünethez érve 17-12-es FTC-vezetést mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően igyekezett feljebb kapaszkodni a DKKA, mely nem adta olcsón magát, de hiába jött fel három találatra is, újra jöttek a technikai hibák és a kihagyott ziccerek, így a fővárosiak fokozatosan megléptek a Zovko-tanítványoktól, s végül 32-22-es győzelmet arattak.
A mérkőzést követően György László másodedző elmondta, hogy elsősorban a gyenge támadójáték volt okolható a mai vereségért.
"Rosszul, sok hibával kezdtünk, s ez rá is nyomta a bélyegét az egész találkozóra. A Fradi fokozatosan növelte vezetését, ráadásul Kovács Anna is hamar kivált a játékból, ami szintén nem könnyítette meg a helyzetünket. Muszáj volt átszervezni a csapatot ezután, s a második félidőben volt is lehetőségünk a felzárkózásra, de saját hibáink miatt nem tudtunk élni az eséllyel, túl sok helyzetet hagytunk ki ehhez és sok volt a technikai hibánk is. Az utolsó másodpercek hűen tükrözték a meccset, egy kihagyott ziccerből fordult le a Fradi eredményesen, mely így alakította ki a tízgólos különbséget a véghajrában" – fogalmazott György László.
FTC – DKKA 32-22 (17-12)
Gólszerzőink: Triscsuk 8, Bulath 5, Szalai 4, Azari 1, Horváth B. 1, Klujber 1, Takács D. 1, Vincze 1.
Kategória:
felnőtt

Címkék: DKKA, kézilabda

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni