Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Február 22. 08:44, péntek | Helyi
Forrás: dunaujvaros.com/Brousil Csaba

Uszoda: csak az acélszerkezet marad

Uszoda: csak az acélszerkezet marad

Sajtótájékoztatóval egybekötött helyszínbejárást tartott Cserna Gábor Dunaújváros polgármestere a felújítás alatt álló Fabó Éva Sportuszodában.

A bejáráson a polgármester mellett ott volt Borbély József, a felújítást végző konzorcium projektvezetője, valamint Markóth Béla, az önkormányzat Városüzemeltetési és Beruházási Osztályának osztályvezetője is.

Cserna Gábor (képünkön balról a második)elmondta, hogy az uszoda felújítás része annak a három milliárd forintból a Modern Városok Program égisze alatt megvalósuló fejlesztésnek, mely egy vizí- és sportcentrum létrehozását célozza a városban. Ennek első lépéseként a város visszavásárolta az élményfürdőt, azt felújították és tavaly nyár elején visszaadták a városlakóknak. Mint mondta ezt a lépést követte az uszoda korszerűsítésem mely adminisztratív okokból és a tél beállta miatt ugyan késéssel indult, de jó ütemben halad. Cserna Gábor azt mondta, tartható a felújítási ütemterv és nyár végére minden valószínűség szerint át is tudják adni az uszoda épületét a városlakóknak. Ezt követően indul majd a következő ütem, melynek során felújítják a külső medencét is, rendezik annak közvetlen környezetét és egybenyitják ezt a komplexumot ez élményfürdővel egy még nagyobb egység kialakításáért. Az utolsó ütemben pedig felépítik az ide tervezett szállodát is. A polgármester megköszönte az érintett sportegyesületeknek a türelmet és a pozitív hozzáállást, hiszen most nélkülözniük kell a bázisukat, de ez, mint mondta egy közös cél, közös érdek, melynek megvalósultával egy sokkal szebb és modernebb uszodát vehetnek majd birtokukba a sportolók és a városlakók egyaránt.

Borbély József megerősítette a polgármester szavait, miszerint jó ütemben haladnak a felújítással és nagy valószínűséggel tartható lesz a nyár végi átadási határidő. Mint mondta, az épület egyébként kuriózumnak számító acélszerkezete kivételével mindent kicserélnek vagy felújítanak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.