Jégkorong-diadal
Taktikus, okos játékkal, valamint Peterdi mesterhármasával a MOL Liga döntőjének negyedik mérkőzését is megnyerte a Dab.Docler jégkorong csapata, így a
Egy győzelemre a DAB az aranytól
Kétszer szerzett vezetést a Miskolc, de a Dab.Docler kétszer is egalizált, majd Peterdi góljával a győzelmet is kiharcolta a MOL
Verejtékes győzelem
Nehezen, de megszerezte a négy győztes mérkőzésig tartó döntő első sikerét a Dab.Docler jégkorong csapata a MOL Liga fináléjában. A
Szurkolj a Bikáknak!
Ma 18 órakor kezdetét veszi a MOL Liga döntője Dunaújvárosban, ahol a Dab.Docler ellenfele a Miskolci Jegesmedvék csapata lesz.
Menetelnek az Acélbikák
Véglegessé vált a jégkorong MOL Liga döntő menetrendje és a mérkőzések kezdési időpontjai. A döntő minden mérkőzését közvetíti a DIGI
Új név- régi csapat
Sajtóközleményben értesítette a női vízilabda-csapat, hogy más néven kezd neki a bajnokságnak.
MOL Liga - Döntőben az Acélbikák!
Kínkeserves meccsen ugyan, de Brassóban is 5-4 arányban tudott győzni a Dab.Docler hokicsapata a MOL Liga elődöntőjének harmadik játéknapján, így
Keserves, küzdelmes, de siker
Megszenvedett a tegnapi kiütés után a Brassó gárdájával a Dab.Docler együttese a MOL Liga elődöntőjének második napján Dunaújvárosban. Az Acélbikák
Hazai kiütés az elődöntő nyitányán
A jégkorong MOL Liga elődöntőjének első játéknapján két harmadon keresztül szoros meccset játszott, a végén azonban széttépte a Brassó gárdáját
Mol-ligát kezd a Dab. Docler
A Dab.Docler jégkorong csapata holnap megkezdi a küzdelmeket a MOL-liga elődöntőben. A várakozásokról Szilassy Zoltán edző nyilatkozott:
Acélbikák nyílt napja
Nyílt napra invitálják a Dab.Docler utánpótlás csapatai és vezetői az érdeklődőket és a sajtó képviselőit január 22-én, vasárnap. Izgalmas programok,
Vasváris floorball-siker!
A hétvégén kiváló eredményt ért el a Vasvári Pál Általános Iskola IV. korcsoportos fiú együttese.
5 nap, 5 meccs a Bikáknak
Péntektől szerdáig ötször lép jégre városunk jégkorong csapata.
Radulovics elbúcsúzott
A Dunaújváros 1999-ben BL-győztes női kézilabda-csapatának és jelenlegi együttesének szombat délutáni gálamérkőzésén búcsúzott el az aktív játéktól a klub kiváló
Búcsú a kupától
A Szeged gárdáját ugyan megverte, de a sorsdöntő, Eger elleni találkozó utolsó negyedében elrontotta addig felépített munkáját csapatunk a Magyar
Sorozatban másodszor nyert a Pálhalma
A Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt gárdája hazai pályán fogadta a sereghajtó Dunaújváros-Pálhalma ASE csapatát. A találkozót némi meglepetésre és szerencsénkre a vendég
Hibátlan hétvége
Mind a három hétvégi mérkőzését megnyerte a Dab.Docler jégkorong csapata. Az Acélbikák a MOL Ligában kettő, míg az osztrák másodosztályú
ACÉLBIKÁK győzelmével ért véget a Kupa
Fölényes, ötgólos győzelmet aratott a házigazda Dab.Docler jégkorongcsapata vasárnap a belga White Caps Turnhout együttese felett a Kontinentális Kupa dunaújvárosi
Jégkorong, Nationalliga: nyertek az Acélbikák
A DAB-Docler nyert az EHC Lustenau ellen az osztrák Nationalliga szombati játéknapján.
Újabb foci-vereség
MTK Budapest–Dunaújváros Pálhalma ASE 4–0
Világbajnokok a bányatóban
Gurisatti Gyula beszélgetésünkkor a világ kupa előkészületeivel van elfoglalva, hiszen a hétvégén kétnapos világ kupát rendezett városunk uszonyos
Katasztrófális játékvezetés
DPASE - VESZPRÉM 1 : 2 ( 1 : 2 ) A mérkőzés legfontosabb tanulsága, hogy
Az Acélbikálk menetelnek
Az első harmadban még akadozott a gépezet, ám a folytatásban már a játék minden elemében jobbak voltunk a vendég Steaua
Kiütés Ajkán
FC Ajka - Dunaújváros Pálhalma ASE 7 : 0 ( 4 : 0 ) Tiovábbfolytatódik a csapatunk mélyrepülése. Az eltelt négy
Pálhalma: Súlyos hazai vereség!
Dunaújváros Pálhalma ASE - Gyirmót 0 : 4 ( 0 : 1 ) A jobb játékerőt képviselő Gyirmót megérdemelt győzelmet aratott
Az Acélbikák harmadikak - Lundh megfigyelt
Harmadik helyen végzett az ifj. Ocskay Gábor Emléktornán a Dab.Docler jégkorong csapata, a kispadon már Lundhdal..
Sztár a bikák élén
Magyar jégkorongcsapatnál soha ilyen formátumú vezetőedző még nem volt - kommentálták a szurkolók a DAB, Docler legújabb szerzeményét Stephan Lundhot.
Vereség a nyitányon
Dunaújváros Pálhalma ASE - Videoton PFLA 0 : 1 ( 0 : 1 ) Dunaújváros, 2011. augusztus 20. 17.30 Városi stadion,
Helyi sport
Jégkorong-diadal
Taktikus, okos játékkal, valamint Peterdi mesterhármasával a MOL Liga döntőjének negyedik mérkőzését is megnyerte a Dab.Docler jégkorong csapata, így a gárda történelmében először hódította el a közös magyar-román bajnokság első
Tovább olvasás, hozzászólásEgy győzelemre a DAB az aranytól
Kétszer szerzett vezetést a Miskolc, de a Dab.Docler kétszer is egalizált, majd Peterdi góljával a győzelmet is kiharcolta a MOL Liga fináléjának harmadik, miskolci összecsapásán.
Tovább olvasás, hozzászólásVerejtékes győzelem
Nehezen, de megszerezte a négy győztes mérkőzésig tartó döntő első sikerét a Dab.Docler jégkorong csapata a MOL Liga fináléjában. A vendég miskolciak sokáig állták a sarat, de a hajrában már nem volt ellenszerük az Acélbikákkal szem
Tovább olvasás, hozzászólásSzurkolj a Bikáknak!
Ma 18 órakor kezdetét veszi a MOL Liga döntője Dunaújvárosban, ahol a Dab.Docler ellenfele a Miskolci Jegesmedvék csapata lesz.
Tovább olvasás, hozzászólásMenetelnek az Acélbikák
Véglegessé vált a jégkorong MOL Liga döntő menetrendje és a mérkőzések kezdési időpontjai. A döntő minden mérkőzését közvetíti a DIGI Sport csatorna.
Tovább olvasás, hozzászólásÚj név- régi csapat
Sajtóközleményben értesítette a női vízilabda-csapat, hogy más néven kezd neki a bajnokságnak.
Tovább olvasás, hozzászólásHelyi foci- átszervezték
Február elejétől jelentős változások történtek a Dunaújváros PASE életében. A sportegyesület új elnökségi tagja, egyben ügyvezetője, Sztanó Miklós számol be a változásokról.
Tovább olvasás, hozzászólásMOL Liga - Döntőben az Acélbikák!
Kínkeserves meccsen ugyan, de Brassóban is 5-4 arányban tudott győzni a Dab.Docler hokicsapata a MOL Liga elődöntőjének harmadik játéknapján, így a dunaújvárosiak három győzelemmel kerültek a sorozat döntőjébe.
Tovább olvasás, hozzászólásKeserves, küzdelmes, de siker
Megszenvedett a tegnapi kiütés után a Brassó gárdájával a Dab.Docler együttese a MOL Liga elődöntőjének második napján Dunaújvárosban. Az Acélbikák kétgólos hátrányból is fordítottak, végül 5-4 arányú győzelmet arattak, s 2-0-
Tovább olvasás, hozzászólásHazai kiütés az elődöntő nyitányán
A jégkorong MOL Liga elődöntőjének első játéknapján két harmadon keresztül szoros meccset játszott, a végén azonban széttépte a Brassó gárdáját a Dab.Docler együttese
Tovább olvasás, hozzászólásMol-ligát kezd a Dab. Docler
A Dab.Docler jégkorong csapata holnap megkezdi a küzdelmeket a MOL-liga elődöntőben. A várakozásokról Szilassy Zoltán edző nyilatkozott:
Tovább olvasás, hozzászólásAcélbikák nyílt napja
Nyílt napra invitálják a Dab.Docler utánpótlás csapatai és vezetői az érdeklődőket és a sajtó képviselőit január 22-én, vasárnap. Izgalmas programok, bemutatók várják a kilátogató kicsiket és nagyokat a dunaújvárosi jégcsarnokba
Tovább olvasás, hozzászólás


































































