Ők lesznek a vendégeink a Parázs-varázson
Hirdettünk egy verseny. Küldjenek be egy receptet, egy fotót, egy bemutatkozást, s legyenek a vendégeink! Íme a győztes csapat, aki szuper
Zúzós bulik
Igen, látszik a rutin, ha az évek nem is... Itt minden a helyén volt, minden ott és akkor volt, amikor
Tombol a DUDIK
Most zajlik a város legnagyobb szabású rendezvénye a Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzatának szervezésében az Alsó Dunaparton. A rendezvény évről évre
Válassz magadnak sportot vagy hangszert! -képekkel
Immár harmadik alkalommal rendezik meg városunkban a Nagy Sportágválasztó napot, ám idén a focilabda mellé már furulyát is választhatunk!
Tablóverseny 2012- még semmi sincs veszve
Három nap az érettségi után a Balatonon? Együtt a szeretett osztálytársaiddal? Az utolsó, nagy, közös emlék, ami felejthetetlenné teszi a
Naumenko jött és ment
Ahogy azt már mindenki tudni vélte, most közlemény erősítette meg, lemondott Valerij Naumenko az ISD Dunaferr vezérigazgatója.
Egyszerre két diplomát? Miért is ne!
Irigyelni való ötlettel, dupla diplomával kápráztatja el vállalkozó szellemű diákjait a Dunaújvárosi Főiskola. Partnere ebben Hollandia Saxion Alkalmazott Tudományok Egyeteme
Boldog névnapot Zsófiáknak!
Juhász-Magyar Zsófiának és Juhász Zsófinak boldog névnapot kívánnak barátnői.
Szép eredmények a Lórántffyból
A középiskola két csapattal is indult "Az oroszlánfejű kígyó rejtélye" elnevezésű pályázaton, s jó eredménnyel zártak.
Korlátokba kapaszkodva!
Ízlelgetjük a szavakat. Igazából egyik sem tetszik. Gábor rendkívül kegyetlen magához. - Nyomi vagyok - vágja a szemembe.
Időközi választás: Hingyi László a győztes
19,81 százalékos részvétel mellett 408 szavazattal Hingyi László ( Fidesz) győzött, Gombos György ( MSZP) 275 vokssal második
Vetró szobrai
Szerintem a jó szobrokat, meg akarja az ember érinteni. Ellenállhatatlan vágyat érez , hogy végighúzza a kezét a formák vonalain,
Hingyi László kéri, hogy támogassák!
Cserna Gábor, a Fidesz helyi elnöke értékelte sajtótájékoztatón a 10. választókörzet kampányát.
Az utolsó pillanatban jelentkeztek
Nem is oly rég végéhez ért az a verseny, melyben Dunaújváros legszebb párját kerestük, az Önök segítségével. A dobogósok egy
Létesítménybalhé négy tételben
Előhang: Egy mailt kapott szerkesztőségünk a Dunaferr Sportegyesülettől, amely az alábbiakat tartalmazta: A dunaújvárosi sportlétesítmények bérleti díjának drasztikus emelése
Nagy Ervin, nem pesti zsúrfiú
Elugrott vizet hozni a kislányának, figyelmesen megitatta, s mi közben városunk minden tekintetben legifjabb díszpolgárával a kitüntető címről beszélgettünk, egyik
Akik holnap érettségiznek
Éppen csak elhangzott a Ballag már a vén diák, holnaptól kezdődik a nagy megmérettetés. Arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik
Játssz velünk, és legyél a vendégünk!
Semmi mást nem kell tennetek, mint május 15-ig küldjétek be a csapatotok nevét, bemutatkozást, egy grill-receptet és egy
Parfümre támadnak a méhek?
Az Almavirág fesztiválon saját mézét árulta Csurgó István rácalmási méhész. Megkérdeztük, hogy vajon miért támadhatták meg a nagylóki kirándulókat a
Almavirág fesztivál Rácalmáson - képekkel
Majális és fesztivál Rácalmáson. Képekkel.
Szarvasűzés esőben-fagyban
Jó eredménnyel végzett a 22. alkalommal megrendezett Szarvasűzők című versenyen a Dunaújvárosi Főiskola \"Miabőgés\" nevű csapata.
Még mindig gyűjtik az adományokat
A májátültetésre váró Szoták Alexandrát támogatja az, aki a jótékonyságra felajánlott képek közül vásárol.
Hankookból a Csillag születikbe
Juhász Marcival tavaly még a Hankookban beszélgettem. Egy céges bulin tűnt fel,színpadra állt, s iszonyú nagy bulit csinált. Leénekelte a
Hingyi - egész Dunaújvárost képviselném
Hingyi László - független jelölt, a Fidesz támogatásával indul a 10. körzet mandátumáért.
Dunaújvárosi tanulók az ország legjobbjai
Az idei Szakma Kiváló Tanulója versenyen a Dunaferr iskola tanulói is dobogóra álltak.
A világtörténelem híres könyvtárosai
A könyvtárosok világnapja alkalmából ingyenes beiratkozással és további érdekességekkel vár minden érdeklődőt a József Attila Könyvtár
Boldog névnapot Zsoltnak!
Boldog névnapot kívánnak barátai, ismerősei Bernáth Zsoltnak, Farkas Zsoltnak és Kenyér Zsoltnak.
Majd félezer fotó Dunaújváros születéséről
Tovább bővült a város építéséről készült fotógyűjtemény, most 450 egykori fotó került fel Kismoni László honlapjára.
A megsérült családirtó nem tudott választ adni arra, miért ölt (Blikk)
A Blikk megtudta: minden egyes áldozatán több tucat sérülés volt, amelyek közül akár egy is elég lett volna ahhoz, hogy
Drog hatása alatt gyilkolhatott a kulcsi mészáros
A borzalmak házává vált a H. család kulcsi otthona, ahol a 24 éves H. Csanád Jutas machetével kaszabolta le négy
Helyi
Szarvasűzés esőben-fagyban
Jó eredménnyel végzett a 22. alkalommal megrendezett Szarvasűzők című versenyen a Dunaújvárosi Főiskola \"Miabőgés\" nevű csapata.
Tovább olvasás, hozzászólásÚjra együtt a közért
Ismét akcióban a Technikum csapat! Most a Görbe utcában raktak rendet.
Tovább olvasás, hozzászólásMa jazz a jazzben
Az MMK jazz klubjának mai nfellépője igazi hazai kiválóság, aki szinte mindenkivel játszott már együtt. 19 órakor a Jazz Klub vendége Gyárfás István és két kiváló zenészkollégája: Cseh Balázs - dob, és Czakó Péter - akusztikus bas
Tovább olvasás, hozzászólásA „kórház-államosítás”-t megelőző közgyűlési döntések
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Cserna Gábor polgármester 2012. április 26-ára. A sietség oka a tavalyi költségvetés lezárása, legfontosabb tételei a kórház állami kezelésbe vételét megelőző egyeztetések voltak.
Tovább olvasás, hozzászólásRendőrségi tippek bűnmegelőzésre
A besurranó tolvajok elleni védekezésre hívja fel a figyelmet a Bicskei rendőrkapitányság.
Tovább olvasás, hozzászólásA zöld fordulat garanciája az LMP
Schiffer András szerint csak az LMP képviselői leplezhetik le az elmúlt húsz év politikai bűneit.
Tovább olvasás, hozzászólásCsütörtökön rendkívüli közgyűlés
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtökön 9 órára Cserna Gábor polgármester. A tavalyi költségvetés végrehajtása és további 10 napirendi pont nyílt, további kettő zárt ülés programja lesz.
Tovább olvasás, hozzászólásDanuwin 2012
Mi minden kell(ene) ahhoz, hogy Dunaújváros és térsége a legfejlettebbek közé soroljon. Előadások, szempontok, tanulságok.
Tovább olvasás, hozzászólásTablóverseny 2012
Végzős dunaújvárosi középiskolások! Szeretnétek az egész osztállyal a vizsgák után búcsúbulizni a Balatonon? Nevezzetek be a Tablóverseny 2012 versenyre.
Tovább olvasás, hozzászólásMég mindig gyűjtik az adományokat
A májátültetésre váró Szoták Alexandrát támogatja az, aki a jótékonyságra felajánlott képek közül vásárol.
Tovább olvasás, hozzászólásSegítünk azoknak, akik magukon is segítenének!
- Gyöngyöt fűz, takarót varr, gyerekjátékot készít vagy dekorációt….
Tovább olvasás, hozzászólásHankookból a Csillag születikbe
Juhász Marcival tavaly még a Hankookban beszélgettem. Egy céges bulin tűnt fel,színpadra állt, s iszonyú nagy bulit csinált. Leénekelte a meghívott zenekarokat. Pont a zenei pálya és a tehetségkutató verseny miatt számolt le.
Tovább olvasás, hozzászólás


































































