Hírek
2014. Május 08. 11:26, csütörtök | Helyi
Focizz Velünk pályaavató ünnepség
Új sport- és játszópálya avatással folytatódik a Városháza tér felújítása.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Dunaújváros PASE közös szervezésében kerül megrendezésre a "Focizz Velünk!" elnevezésű családi sportnap. Az esemény remek programokkal megfűszerezve kívánja emlékezetessé tenni a kilátogatók és a sportolni vágyók számára a városrehabilitációs projekt keretében megépült új sportpálya átadását és egyben ünnepélyes megnyitását. A rendezvény 2014. május 10-én reggel, 09.00 órakor kezdődik az új sportpályán a Városháza tér mögötti füves területen.
A programban szerepel majd labdarúgó torna, sorverseny, de bemutatókat élménybeszámolókat is megnézhetnek és meghallgathatnak az érdeklődők. Központi téma természetesen az egészség, és az egészséges életvitel. Tervezünk egészségszűrést is a kilátogatok számára.
„FOCIZZ VELÜNK! 2014”
„A Városháza és környezetének funkcióbővítő revitalizációja” című KDOP-3.1.1/ SOFT-7/1. sz. projekt keretében a Dunaújváros Labdarúgó Szövetség szervezésében „FOCIZZ VELÜNK!” elnevezésű programra kerül sor.
A program időpontja: 2014. május 10.
Helyszín: Dunaújváros Belvárosban kialakított labdarúgó pálya
Programok:
9.00 – 9.30 HIVATALOS MEGNYITÓ
9.30 – 10.30 DUNAÚJVÁROS PASE Utánpótlás bemutató mérkőzés
10.30 – 12.00 NŐI LABDARÚGÁS
12.00 – 12.30 Dunaújvárosi KOHÁSZ – Dunaújváros PASE öregfiúk bemutató mérkőzés
13.00 – 13.25 Dunaújvárosi futball történetének bemutatása
13.30 – 13.55 Dunaújvárosi labdarúgás korábbi játékosainak élménybeszámolója
14.00 – 14.25 Beszélgetés Bognár Györggyel és Csongrádi Ferenccel,
egykori magyar válogatott játékosokkal
14.30 – 15.00 Dunaújváros PASE női szakágának bemutatása
15.30 – 16.00 DUNAÚJVÁROS PASE BEMUTATÓ MÉRKŐZÉS
16.00 ZÁRÓÜNNEPSÉG, EREDMÉNYHIRDETÉS
Egész napos programok (és résztvevők):
Fittpont bemutató, Spinning, Szabó András erőnléti edző, Feth Katalin egészséges életmód előadás, ismert dunaújvárosi labdarúgók élménybeszámolója, góltotó, labdás ügyességi vetélkedő, sorverseny, élőcsocsó, ugrálóvár, trambulin, arcfestés, csillámtetoválás, büfé várja a vendégeket
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Tudjuk, hogy elképzeléseink, terveink egybecsengenek Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzatának sportról, labdarúgásról és a mozgás öröméről alkotott céljaival, ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy jöjjenek el, kicsik és nagyok, apukák és édesanyák, nagymamák és nagypapák, 2014. május 10-én a pályaavató ünnepségre és legyenek részesei egy új - reményeink szerint majd igen népszerű - sportbázis útjára indításának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
