Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2013. Október 13. 23:51, vasárnap | Helyi sport
Forrás: spigott- Baranyi Ágnes

Vereség a Fradi ellen

 Vereség a Fradi ellen

Hiába szerzett igen korán kétgólos vezetést, gyermeteg hibái miatt 7-5-ös vereséget szenvedett csapatunk a Fradi elleni hazai találkozón.

Nem jó előjelek a Kontinentális Kupa előtt, de remélhetőleg innen csak felfele vezet az út.

Dab.Docler – FTC 5-7 (2-2, 2-3, 1-2)

Dab.Docler: Kalnins, Huba, Jabornik 1 (1), Ladányi (1), Gröschl (1), Peterdi 1, Lindgren, Hüffner, Somogyi, Galanisz 1, Szappanos, Tőkési, Szabados, Azari 1 (1), Papp V. (1), Kiss Á. 1 (2), Hegyi Á. Z. (1), Virág (1). Vezetőedző: Stephan Lundh.

A Fradi ellen korcsolyáztak ma hazai jégre hokisaink, akik öt kulcsjátékosuk sérülése ellenére is a siker reményében várták a fővárosiak elleni találkozót, bár azzal mindenki tisztában volt, hogy nem vár könnyű feladat az Acélbikákra.

Két gól, majd hátradőlés

A találkozó első három-négy perce nyílt játékot hozott mindkét oldalról, akadtak is lehetőségek a csapatok előtt, ám az első gólra a kilencedik percig várni kellett: ekkor Kiss Ákos lódult meg egy megszerzett koronggal, s bár lövését még védte Meravy, a kipattanóra is az Acélbikák csatára érkezett, s közelről nem hibázott (1-0). Ötven másodperc múlva már kettő volt a mieink előnye, miután Galanisz csapott le a Fradi harmadán belül egy eladott korongra, s szépen kilőtte a bal felsőt, s ekkor talán senki nem gondolta azt a csarnokban, hogy bármi baj érheti a mieinket (2-0). Főleg úgy, hogy továbbra is támadásban maradt a Lundh-csapat, ám legnagyobb helyzeteiket is kihagyták, s ekkor bizony egyértelműen a vendégek hálóőre tartotta meccsben a zöldeket.
Az utolsó öt-hat percben kezdett el éledezni a Ferencváros, mely egyre többet tartózkodott a hazai kapu előtt, s a 17. percben Fodor Csanád szép fonák lövésével sikerült is szépítenie (2-1). Tizennyolc másodperccel később már egált mutatott az eredményjelző, miután addig-addig hátráltunk Ojanen elől, amíg a vendégek légiósa lövésre szánta el magát, s nem túl erős próbálkozását bizony bevédte Kalnins kapus (2-2). A második bekapott gól még inkább megzavarta a mieinket, akik ekkor csak keresték magukat a pályán, ez nem is nagyon tetszett a hazai drukkereknek, pedig még messze volt a kínszenvedés vége…

Szétesés, vereség

A második felvonás elején négy perc emberelőnyt kapott a DAB, ám ahelyett, hogy veszélyeztette volna az ellenfél ketrecét, saját kapuja előtt bizonytalanodott el, amit köszöntek szépen a vendégek, s erőszakos korongszerzéssel hozták kihagyhatatlan helyzetbe Berta Ákost, aki nem is hibázott (2-3). A Fradi-gól után már záporoztak a lövések Meravy ketrecére, ám a zöldek kapusa mindent védett, míg ez sajnos nem volt elmondható az eddigi meccseken igen jól teljesítő Kalninsról. A 32. percben Horváth távoli lövése, majd egy minutummal később Vaszjunyin kékvonalas bombája is foghatónak tűnt ugyanis, más kérdés, hogy mindkét esetben a hazai játékosok óvó tekinteteitől kísérve szerezte negyedik, illetve ötödik gólját a Fradi (2-5).


A hidegzuhany után Jabornik kékvonalas löketét követően derült kicsit jobb kedvre a hazai drukkerhad, hiszen ekkor "csak" kettő volt a hátrány, majd mikor a 40. percben Peterdi is gólra váltott egy emberelőnyt, úgy tűnt, hogy maradnak még izgalmak az utolsó etapra is (4-5). A harmadik húsz percet nagy elánnal kezdte együttesünk, s másfél perc elteltével egalizált is Azarinak köszönhetően, aki egy kapu mögül visszatett korongot vágott kapásból a hálóba (5-5). Nem sokkal később azonban hátrányba került együttesünk, melynél Kalnins passzolt rossz helyre egy kapuja mögé érkező korongot, sajnos pont Ojanen elé, aki azonnal visszalőtte a játékszert az ismét üresen álló Horváthoz, aki közelről ismét előnyhöz juttatta a vendégeket (5-6). Innentől kezdve elkeseredett támadásokat indított együttesünk az egyenlítő gól megszerzéséért, ám legnagyobb ziccereiket sem tudták kihasználni, s bár a Fradinak is akadt újabb ziccere, az 57. percben Pál éles szögből leadott lövése is túljutott a DAB lett kapusán, ami végleg eldöntötte a meccset (5-7). A látottak alapján sajnos megérdemelt győzelmet aratott a Ferencváros a mindkét kapu előtt gyenge napot kifogó Acélbikák felett, ami nem túl jó előjel a jövő heti Kontinentális Kupa előtt, ám reméljük, hogy a katasztrofális főpróbát ennél csak jobb játék és eredmények követik majd a hétvégén.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Életmód

Művészetek Völgye - Csaknem háromezer program az idei fesztiválon

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe