Hírek
2015. Augusztus 19. 01:42, szerda | Helyi
A Bánki a főiskolán kezd
Szeptember elsején mindenképpen lesz oktatás a Bánki Középiskola főiskolai új helyén. Legalább is ezt állítják a főiskola azon szakemberei, akik a költözés feltételeinek lebonyolításával foglalkoznak.
A költözésre mintegy hárminc millió forintos pályázati díj nyújt fedezetet.
Az épületben még gőzerővel folyik a munka. A legelső, ami szembeötlik, hogy gyakorlatilag teljesen el fog különülni az épületben a középiskolai szárny. Az új bejáratot most alakítják ki, a tantermek jelentős részében már dobozokban várják a bepakolást.
Bemenetkor a kelet-nyugati folyosó felénél-harmadánál két és fél méter magas üvegfal osztja kétfelé a teret, rajta ajtó, hogy egy-egy rendezvény esetén a tér egybe nyitható legyen. A középiskolai folyosó-részből jobbra a könyvtárhoz vezető folyosó harmada és az ott levő konzultációs helyiség a Bánki Donát iskola saját könyvtárának elhelyezését teszi lehetővé.
A bejárati portával szemben a baloldalon úgyszintén elválasztó fal lesz, mögötte az eddigi büfé helyén tálalókonyha és étkezőhely középiskolai kiszolgálásra. Az e két fal mögött tér, földszint és emelet (korábbi laboratóriumi szárny) a Bánki Donát Középiskola tantermeinek elhelyezését szolgálja.
A korábban ott levő laborok a főiskola más helyeire települtek át. Az emeleti rész Piac tér felőli végén lesz a gazdasági iroda, a titkárság és az igazgatói, valamint a két igazgatóhelyettesi iroda, alattuk a földszinten a tanári. A földszinti folyosón új főbejáratot nyitnak a Táncsics Mihály utcára a középiskolának, így mindkét intézménynek önálló főbejárata lesz.
A főiskola korábbi jegyzetnyomdájának helyiségeiben, továbbá a főiskola udvarán levő hátsó, úgynevezett műhelyépületében nyernek elhelyezést a Bánki Donát középiskola tanműhelyei, jobbára közös légtérben, szemben a Bánki iskola különálló helyiségeivel. A tanműhelyek kialakítást is a középiskola igényei és a műszaki adottságok határozták meg.
A Bánki Donát szakközépiskola átköltözését a Dunaújvárosi Főiskola épületébe meglehetősen sok, részletekbe menő egyeztetés előzte meg. Az épületen belüli átalakítások (ajtókivágások, tér-átalakítások stb. a középiskola igényeinek, szükségleteinek megfelelően történtek és történnek. Kimondott cél, hogy az elméleti oktatás tanévkezdéskor elkezdődhessen.
Lepesi János, gazdasági és üzemeltetési igazgató, valamint Budai János, a Műszaki Szolgáltató Központ vezetője (akik kalauzolták a bemutatón az újságírókat), hangsúlyozták, hogy jobb, valamivel nagyobb alapterületű osztálytermek és egyéb helyiségeket alakítottak, alakítanak ki a középiskola számára, mint ami az eddigi épületben az iskola rendelkezésére állt. Ráadásul az új helyen az összes belső tér légkondicionált.
Nagyon feszített tempóban történik az átalakítás, de eddig minden a tervek szerint halad. Szeptember elsején, tehát tanév-nyitó lesz a Bánkinak a főiskolán.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












