Ez a 28 éves fiatalember nem hajlandó beletörődni abba, hogy nem lehet tovább.

Csomó van a torkomban, amikor azt meséli, hogyan nem vállalták a kezelését az orvosok, hogyan ment klinikáról klinikára, míg nem talált olyan helyet, ahol esélyt adtak neki. Aztán… hogyan viselte el az újabb rossz híreket, hogyan tudott örülni annak, hogy kapott némi reményt. Esélyt arra, hogy éljen.

Szinte láttam magam előtt, ahogy szemébe mondják, hogy nem, nincs tovább, hol rövidebben, hol hosszas magyarázkodással kísérve. Elképzeltem, hogy mekkora erő és elszántság kell ahhoz, hogy mindezek után, sőt ellenére is azt mondja, hogy nem fogadja el, hogy mindez megváltoztathatatlan. Nem, nem olyan, aki a csodára vár, sokkal inkább a lehetőségre.

Pecsét István hisz abban, hogy lesz ideje és lesz pénze ahhoz, hogy élete legnagyobb esélyéhez hozzájuthasson. Idő és pénz. Így együtt. Mert ha nem jön össze neki nyárig a kínai gyógykezelésre ára, akkor nem fogják már ott sem vállalni, megmondták, később akármennyi pénzt is tesz le az asztalra, nem foglalkoznak vele. Ott ugyanis csak olyan esetekkel foglalkoznak, amelyekről úgy vélik, hogy általuk alkalmazott terápiával segíteni tudnak a páciensen.
Idő és pénz szemben a rákkal. Olyan egyszerű könnyedséggel ejti ki a rák és a carcinoma szavakat, mintha a világ leghétköznapibb jelentésű szavairól lenne szó.

Viszonylag fiatalon diagnosztizáltak nála Crohn-betegséget, majd ennek szövődményként a májával lett probléma, több tehermentesítő műtét, tágították az epevezetékét, PTD cső állt ki belőle, majd elkerülhetetlenné vált a májtranszplantáció PSC (Primary Sclerosing Cholangitis) miatt, majd a szövettan kimutatta, hogy egy nagyon ritka és rendkívül agresszív ráktípusa van. Majd kiderült, hogy a nyirokcsomókba van némi áttéte. Jól lokalizálhatóan, de nem műthetően. Mivel friss volt még a mája, így szóba sem jöhetett a kemoterápia, s a célzott sugárkezelésre is csak Kaposvárott mertek vállalkozni. Szinte kapkodom a fejem, egyik probléma elhárítása után újabb s újabb akadállyal találta szemben magát.

István hálát ad a sorsnak, hogy májátültetés után derült ki az epeúti rák:
- Levettek volna a listáról, s már halott lennék.

28 éves, éppen csak el kezdett dolgozni, Miskolcon végzett bányamérnökként, s egyszerűen rajong a szakmájáért. Pécs melletti bányában dolgozott, s arról beszél, milyen nagyszerű dolog, milyen precízséget kíván, hogy hozzájussunk a föld adományaihoz.
- A legtöbb ember szeretettel és segíteni akarással fordul felém, de vannak, akik felteszik a kérdést, hogy miért pont én, miért pont nekem adjanak esélyt?Én erre csak azt tudom mondani, hogy bármikor szívesen lemondanék én ezekről a pénzekről. Higgyék el, szívesen odaadnám bárkinek, mert akkor egészséges lennék. Tervezhetném a jövőm, dolgozhatnék a szakmámban, s én tudnék segíteni másokon.

Egyetlen esélye, hogy a rákos sejteket elpusztítsák egy speciális kezelés Kínában. A világon csak hét olyan klinika létezik, ahol a sebészeti krióabláció (CSA) elnevezésű terápiát végzik. A legolcsóbb Kínában található. Azonban így is 10,5 millió forintnak megfelelő dollárra lenne szüksége a kezelésre, az utazásra, a szállásra. István ehhez kérte az együtt érzők segítségét. Azt mondják, két, de lehet, hogy három kezelésre lesz szükség.

Nagyon hirtelen lefagyasztják, majd gyorsan felmelegítik a rákos sejteket, így nyolcvan fokos hőmérséklet különbséget érnek el. A kezelés elég rég óta ismert már, nagyon eredményes, ám roppant drága.
- Azt szeretném, ha felgyógyulnék, akkor lehetőség lenne arra, hogy itthon is elérhetővé váljon ez a kezelés, hogy ne kelljen mondani egyetlen betegnek sem, hogy nincs több lehetőség.
- Család?
- Nagyon erősek a szüleim, látják, hogy bizakodom, így ők is reménykednek. Asztalos szakmában dolgoznak, sajnos nem tudnak ennyi pénzzel segíteni. Hálás vagyok mindenkinek, aki ad. Voltak szép számmal olyanok, akiktől nem is reméltem, hogy akarnak és tudnak segíteni, persze az is előfordult, hogy akire bizton számítottam, az elfordult tőlem… Nagyon köszönöm Cserna Gábor polgármesternek, s az egész városnak, hogy ennyire szívügyüknek tekinti az életbemaradásom, s reménykedem, hogy tavasszal már mehetek meggyógyulni.

- Lányok?
- Hát… Vagy csövek álltak ki belőlem, vagy zacskó. Néha sárga voltam, mint egy mandarin… Olyan, hogy egy ilyen beteg srácba beleszeret egy lány, csak a filmekben van. Én meg nem hiszek a hollywoodi csodákban. Csak az ilyen hétköznapiakban, ami ebben a városban történik.