Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2016. Április 08. 07:29, péntek | Helyi

Felsorakoztak a jelöltek

Felsorakoztak a jelöltek

A mandátumáról lemondott képviselő helyére a legtöbb párt már bemutatta jelöltjét.

A kampány valójában csak most kezdődik a június 5-i választásra, a legfontosabb szervezetek már be is mutatták jelöltjeiket. Cserna Gábor, a Fidesz helyi elnöke tegnap ajánlotta a Római városrész választókerületének lakosainak figyelmébe Lassingleitner Fruzsinát.

Az elnök a jelölt méltatása mellett kitért arra is, hogy az elmúlt öt esztendőben milyen eredményeket ért el Dunaújvárosunk, s milyen feladatok vannak még Gál Roland megüresedett körzetében.

Bár Szabó Zsolt PM helyi elnöke és képviselője együttműködésre szólította fel az ellenzéki oldalt, már a levele kiküldését követően egyre másra mutatták be jelöltjeiket a szervezetek.

Valójában egy ilyen időközi választáson, ahol valós tétje csak a körzetben lakóknak van, nem érdeke egyetlen pártnak sem, hogy összefogjon, hiszen a közgyűlés arányait érdemben nem tudják megváltoztatni. Arra viszont mindenkinek alkalmas ez a választás, hogy gyakorlati visszajelzést kapjanak a városon belüli súlyukról és megítésükről.

Arról ne is beszéljünk, hogy ilyen kezdeményezést, nem a legkisebbek egyike szokta kezdeményezni, mert csekély sikerrel kecsegtet a felajánlás.

Arra mindenképpen jó volt az ötlet, hogy elmeditáljanak némelyek azon, hogy miért külön, miért nem együtt. Pedig a fentiek ismeretében ez nem is lehet valós döntési alternatíva. Így most június első hétvégéjén mindenki meg tudja mutatni a körzetben, hogy mit tud ls mire képes.

Íme a jelöltek:

A Jobbik Barta Endrét indítja a várható időközi választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Aznap, amikor az önkormányzat hivatalos tájékoztatója megjelent Gál Roland önkormányzati képviselő lemondásáról, és a Helyi Választási Bizottság március 4-i ülésének témájáról, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete bemutatta a várható időközi választáson indítani kívánt jelöltjét, Barta Endrét. A jelölt a párt tagja, és egy környezetvédelmi alapítványnál dolgozik, valamint devizahitelesek segítésével is foglalkozik. Pintér Tamás, a Jobbik választókerületi elnöke a tisztesség és a becsület szavakkal jellemezte a jelöltet, aki – mint mondta- nyugodt alternatívát tudna nyújtani a körzetlakóknak. Barta Endre nem lehet ismeretlen a közvélemény számára, indult már az előző választáson az érintett, 4-es számú választókörzetben a Jobbik képviselőjelöltként, akkor alulmaradt a Fidesz és az MSZP-DK-Együtt jelöltjével szemben.

Huszti Zsoltot indítja a június 5-i időközi választáson a Demokratikus Koalíció helyi szervezete.

Mezei Zsolt, a párt helyi szervezetének elnöke azzal kezdte sajtótájékoztatójukat, hogy bajban van Magyarország, probléma van az egészségügyben, az oktatásban, nagy a kivándorlás és a szegénység. Mint mondta, az országban és Dunaújvárosban is rendet kell tenni. Ezután bejelentette, hogy a június 5-i időközi választáson Huszti Zsoltot indítják. Ő már a 2014-es választáson is indult ebben a körzetben, az MSZP-DK-Együtt összefogásában.

A Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének jelöltje a június 5-i időközi választásra Selyem József. Pintér Attila, az MSZP helyi szervezetének elnöke a kormány bírálatával kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját. Szerinte Magyarország rossz úton jár, káosz van az egészségügy, a közigazgatás az oktatás területén, az EU-s pénzeket pedig nem hatékonyan használják fel.

Arról is beszélt, hogy kedden jelölő taggyűlést tartott az MSZP helyi szervezete, amelyen egyértelműen kijelentették, önállóan kívánnak indulni a június 5-i időközi választáson, jelöltjük pedig Selyem József, a helyi szervezet alelnöke.

A Fidesz helyi szervezete Lassingleitner Fruzsinát indítja a június 5-i időközi választáson a 4-es számú választókerületben. A kormányzó párt sajtótájékoztató keretében mutatta be jelöltjét.

Cserna Gábor, a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének elnöke tegnap mutatta be a szervezet jelöltjét. Lassingleitner Fruzsinát.

- Motivált, komoly sporteredményekkel büszkélkedhet, jó tanuló-jó sportoló díjban is részesült. Megbízásomból már járja a körzetet és igyekszik orvosolni az ottlakók problémáit- tette hozzá a pártelnök.

Lassingleitner Fruzsina 1987-ben született Dunaújvárosban, itt is nőtt fel, itt kezdődött sportpályafutása, és itt is szeretne családot alapítani. Tizennégy évig képviselte hazánkat a karate válogatottal, többszörös magyar bajnok, ezüst- és bronzérmes Európa-bajnok. Nem csak a megye, hanem a Magyar Köztársaság jó tanulója-jó sportolója címet is elnyerte. Dolgozott sportügyintézkőként a polgármesteri hivatalban, jelenleg a Széchenyi Programiroda helyi vezetője. Az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság tagjaként a döntés-előkészítő munkában is segít.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.