Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Szeptember 22. 10:14, csütörtök | Helyi

A hatszázmilliós paktum

A hatszázmilliós paktum

620 millió forintot fordítanak arra az elkövetkezendő négy esztendőben, hogy városunkban és térségében csökkenjen a munkanélküliség. A többi között erről szólt tegnap a program dunaújvárosi nyitókonferenciája.

Illetve olyan végzettségű és képzettségű munkavállalók legyenek a munkaerőpiacon, akikre a munkáltatóknak valóban szükségük van.

Az már csak messzebb menő következtetés, ha olyan szaktudásom van, amit keresnek is a munkáltatók, akkor a jövedelmem is lényegesen magasabb lesz. Már csak így van ez a kereslet-kínálat törvénye szerint.


Csak egy kis zárójel, nem botorság az elképzelés, hiszen egyik oldalon vannak, akik állást keresnek, másik oldalon pedig vannak cégek, vállalatok, akik lasszóval fognák a szakembereket. Rendszert és egyensúlyt kell vinni a dolgokba, ez pedig, ahogy Cserna Gábor polgármester a program nyitókonferenciáján hangsúlyozta, összefogás nélkül nem megy:
- Kiemelkedően fontosnak tartom a minél szélesebb összefogást a szakemberek képzésétől az egyetemi oktatáson át az átképzésekig.

Cseresnyés Péter, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár hangsúlyozta,hogy a kormány foglalkoztatás-bővítést célzó projektekkel igyekszik nagyobb foglalkoztatottsági szintet elérni országosan, együttműködve a helyi és megyei szintű szereplőkkel. Országszerte jönnek létre ezek a foglalkoztatási együttműködések.
Lapunk kérdésére elmondta, hogy nem csupán képzésekre , és átképzésekre nyújt lehetőséget a program, nem csupán a munkanélküliség további csökkentése a cél, hanem a magyar lakosság jövedelmi viszonyainak is emelkedését tűzték ki célul. Mindemellett szándékuk az, hogy a támogatásra szánt pénzek valóban arra célra, olyan módon használják, amire szükség van.

Éppen ezért a kormányhivatal a járási hivatal foglalkoztatási osztályaival együttműködve a helyi vállalkozások, oktatási intézmények, gazdasági szereplőket képviselő szervezetek bevonásával hoz döntéseket, hogy olyan segítséget adjanak, amire a munkavállalóknak és a munkaadóknak valóban szükségük van.

Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő kiemelte, hogy térségünkben kedvezők a foglalkoztatottsági mutatók (a KSH felmérése szerint 67,8 százalékos a foglalkoztatottság, és 2,9 százalék a munkanélküliségi ráta), és folyamatos javulás tapasztalható. A nagyvárosok így városunk első sorban az ipari nagy vállalatok a meghatározó munkáltatók, a kisebb településeken felértékelődik a foglalkoztatásban a kis – és középvállalkozások szerepe.

Dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője arról beszélt, hogy a megyében eltérőek a járások helyzete. A mostani projekttel létrejövő együttműködések, paktumok e problémák kezelését szolgálják. Ezzel a projekttel ott, azokon a területeken tudnak segíteni, ahol szükség van, ahol például munkaerőhiány van.


Elkészült az előzetes helyzetfelmérés eszerint ugyan az álláskeresők száma csökkent 2011.ben 4525 munkanélküli volt, 2015-ben 3604 fő, de a nők aránya még mindig folyamatosan magas 2011-ben 58,4%, 2015-ben 59%, mindemellett a 24 hónapnál régebb óta regisztráltak aránya is emelkedett. Korcsoport szerint az 55 év felettiek is nehezebben találnak munkát.
A támogatásra leginkább rászorulók a felmérés tanulsága szerint az alacsony iskolai végzettségűek,a pályakezdő álláskeresők, az álláskereső nők, és a tartósan munkanélküliséggel veszélyeztetettek.
A program elsősorban számukra igyekszik támogatásokat, szolgáltatásokat biztosítani. Az összes programba vont álláskereső tervezett száma: 453 fő. Hogy mi módon is képzelik el a támogatásukat?
Főbb támogatások: képzés, bér és vállalkozóvá válás támogatása
• utazási támogatás
• fejlesztő programok, tréningek
• pályaorientációs tanácsadás


A projekt nyitókonferenciáján Majorné Angyal Erzsébet Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy személyre szabottan kell a szolgáltatást nyújtaniuk. Vannak, akiknél a fejlesztő programokkal kell kezdeni, hogy alkalmas legyen, lehessen a képzésre, az átképzésre, másoknak a kezdő lépés a pályaorientációs tanácsadás lehet.
A program már elkezdődött, a paktumiroda-felállítása, és a paktumszervezet kialakítása a következő lépés.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.