Hírek
2017. Július 28. 08:38, péntek | Helyi
Ahol minden értük van...
Immár harmadik esztendőben nyújt felejthetetlen élményt a dunaújvárosi hátrányos helyzetű gyerekeknek a Mohács Lovastábor.
Erről számolt be sajtótájékoztató Cserna Gábor polgármester és dr. Deák Mária a Dunújvárosi Tankerület vezetője.
A több mint száz kisdiák három egy-egy hetes turnusban vehetett részt a a különleges táborozáson.
Cserna Gábor polgármester hangsúlyozta, hogy városunk kisgyermekei nem csupán gyönyörű környezetben pihenhettek, játszhattak, napi ötszöri étkezést kaptak, hanem különleges programokon is részt vehettek. Ezek egyike volt, hogy megismerkedhettek a lovaglás alapjaival, kézműves foglalkozásokon vehettek részt, rengeteget játszhattak, és sokat kirándultak meglátogatva a közeli mohácsi történelmi emlékhelyet és Pécsett is.
A városunk közgyűlése a hátrányos helyzetű és kimagasló eredményt elért gyermekek idei nyaralását is 5, 5 millió forinttal támogatta.
Deák Mária a Dunaújvárosi Tankerület vezetője beszámolt arról, hogy nagyon jól érezték magukat a kisdiákok, nem csupán élményekkel gazdagodtak, hanem a lovak körüli tevékenységgel ízelítőt kaptak a felelős gondoskodásból, és ismereteiket gazdagíthatták a kirándulások alkalmával. A táborozók közül nagyon sokan városunk segítségével járhatott először életében állatkertben a pécsi kirándulás során.
Az egyik kísérő pedagógus az alábbiakban összegezte a tábori élményeket: " A gyermekek úgy érezték, hogy itt mindenki szereti őket, mindenki kedves velük, ez a tábor értük van."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
