Hírek
2017. Augusztus 21. 02:21, hétfő | Helyi
Szent István öröksége
Nem mosta el az eső városunkban az ünnepet.
Bár reggel még úgy tűnt, hogy soha nem ér véget a felhőszakadás, de ahogy az ünnepélyes megnyitó ideje közeledett, el is állt az eső. Így az eső utáni helyreállítás miatt egy kicsit csúszott a program, de semmi nem maradt el.
Városunk első embere, Cserna Gábor polgármester beszédében kitért arra, hogy 2017-ben Magyarország, s benne Dunaújváros megerősödésének, fejlődésének idejét éljük. Megújultak az életünket szabályozó törvények, megújult a közigazgatás, szilárd az államháztartás helyzete.
A magyar családok, köztük a dunaújvárosiak biztonságban érezhetik magukat, tervezhetőnek látják a jövőt.
Az Orbán-kormány családbarát politikát folytat: adókedvezménnyel, otthonteremtési lehetőséggel, iskolakezdési, étkezési támogatással segíti a maqgyar családokat. Ehhez mi, Dunaújváros Önkormányzata itt helyben hozzátettük a magunkét.
Helyreállt a közrend, a rendőrség visszakapta önbecsülését, felépült a terrorelhárítási és katasztrófavédelmi rendszerünk.
Kiemelt fontosságú, hogy a nyugdíjak reálértékét sikerült megőrizni. Magyarország Kormánya és vele mi, Dunaújváros városvezetése most is és a jövőben is megbecsüléssel fordulunk időskorú polgáraink felé, akik életük munkájával, gyermekeik és unokáik felnevelésével érdemelték ki tiszteletünket, hálánkat.
A polgármester ezen a ponton kitért a Jobbik elnökének dunaújvárosi incidensére, majd a Barcelonában történt terrortámadásra utalva, hangsúlyozta:
- Olyan országot akarunk, ahol együtt kell élnünk olyanokkal, akik nem tisztelik, sőt támadják kultúránkat, törvényeinket?
Ahol megszűnik a mindennapok biztonsága, ahol a terrorfenyegetettség a mindennapok része?...
Választásunk, válaszunk akaratbeli elköteleződés: követni saját nemzeti érdekeinket!
Soros György elképzelése szerint jó dolog több millió bevándorlót Európába telepíteni. Ezzel szemben a magyar kormány, a visegrádi négyek szerint óriási biztonsági kockázat, és senki sem kényszeríthet minket arra, hogy ezt a kockázatot felvállaljuk. Soros György elképzeléseivel szemben mi magyarok a határainkat meg fogjuk védeni, amiért köszönet illeti a rendőröket és katonákat.
Dunaújváros polgárainak biztonságáért, kiszámítható jövőjéért a város polgármestereként felelősséggel tartozom!
A magam eszközeivel, a mögöttem álló közgyűlési többséggel ezután is Dunaújváros rendjének, értékeinek megőrzéséért, a város további fejlődéséért dolgozom.
Tisztelt Ünneplő Dunaújvárosiak!
Azt kívánom mindannyiunknak, tegyük, tehessük meg mindazt, ami a sikerhez szükséges!
Használjuk fel a nekünk rendelt időt!
Legyünk méltóak I. Szent István királyunk „művéhez”, amelynek mi is örökösei, részesei vagyunk.
Majd a történelmi egyházak kenyérszentelése után elkezdődött az ünnepi műsor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
