Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2017. Szeptember 02. 00:19, szombat | Helyi

Sportudvar és a pedagógus bérek

Sportudvar és a pedagógus bérek

A Rudas Középiskola sportudvarának avatásával - hivatalosan is megkezdődött a tanév városunk középiskoláiban is.

A középiskolák is megújulva, korszerűsödve várják a hallgatókat, ablakcserék, tetőfelújítások mellett az egyéb feltételekben is korszerűsödnek, a többi között kéztörlőkkel, szappanokkal gyarapodtak a mellékhelyiségek is.

Cserna Gábor polgármester is a tanév-kezdésről tartott sajtótájékoztatót.

A polgármester elmondta, hogy soha annyi gyermek nem jutott még ingyenes tankönyvhöz és gyermekétkeztetéshez, mint ebben a tanévben.

Minden eddiginél többet fordítunk gyermekétkeztetésre is. Jövőre 79 milliárd forintot fordít a Kormány erre, ez a rendszerváltás óta a legnagyobb összeg és csaknem háromszorosa a 2010 előtti összegnek

Ugyancsak nagy segítség több tízezer családnak az Erzsébet-program. A nyári szünetben 26 ezer gyermek nyaralhatott a Balatonnál és idén összesen 100 ezer gyermek vehet részt az Erzsébet-táborokban.

Egy másik fontos segítség a szülőknek, hogy 2018-tól az első nyelvvizsgát az állam állja a vizsgázóknak. Sikeres nyelvvizsga esetén az állam visszatéríti a nyelvvizsga díját.

Idén ősszel tovább nő a pedagógusok bére is. A pedagógusok számára a rendszerváltás óta legnagyobb béremelési programot hajt végre Magyarország Kormánya, 2013 és 2017 között átlagosan 50%-kal emelkednek a pedagógus bérek.

Minden szükséges eszközt igyekszünk megteremteni - hangsúlyozta a polgármester, hogy a magyar gyermekek jobb oktatásban részesüljenek és jobb körülmények között tanuljanak. A kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az oktatásba az előző kormányok által korábban elvett pénzeket.

2018-ban minden eddiginél többet, 117 milliárd forinttal többet fordítunk oktatásra, ami 572 milliárd forinttal több, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben.

Címkék: évnyitó, iskola

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.