Városlista
2019. november 21, csütörtök - Olivér

Hírek

2019. November 07. 06:22, csütörtök | Helyi
Forrás: fotó duol

Beáztak a lakások

Beáztak a lakások

Rommá ázott a Kodály Zoltán utca 4 szám legfelső emelete. A tetőszigetelők ideiglenes védelme nem bírta a zivatart, így az egyenesen a lakásokba esett.

A tűzoltók mentették a menthetőt. De a kár így is jelentős. Az ott élők lakhatása azonban a károk ellenére a lakásokba biztosított. A további beázást igyekeznek megakadályozni.

Sztankovics László közös képviselő a DUOL-nak elmondtam, hogy a negyedik szint lakásaiban csak saját felelősségre kapcsolhatták vissza az áramot, van, ahol csak részben, leszakaszolva az ázásban érintett helyiségeket. A közös képviselő felvette a kapcsolatot a vállalkozóval – ahogy már korábban is –, aki ígéretet tett a tető kijavítására. Sztankovics László tudomása szerint a tetőtér tulajdonosa felvette a kapcsolatot a beázásban érintett lakások tulajdonosaival. A tegnapi nap folyamán az érintett lakásokat statikus szakember is megvizsgálta. A közös képviselő azt is elmondta, hogy megkereste az érintett biztosítótársaságokat.
A Kodály Zoltán utca 4-es ház negyedik emeletén tíz lakás van. Nem egyenlő mértékben sújtotta őket az eset, van olyan lakás, amelyben lényegében alig van kár, és van, ahol teljes pusztítást végzett az esővíz. Többségében idős, beteg emberek laknak a szinten.

Ezek érdekelhetnek még

2019. November 20. 14:48, szerda | Helyi

Miserend változás Krisztus király főünnepén

November 24-én (vasárnap) „Krisztus, a mindenség királya” főünnepén a Mária rádió a dunaújvárosi főtemplomból közvetíti az aznapi ünnepi szentmisét, amely így kivételesen nem ½ 9-kor, hanem 9 órakor kezdődik.

2019. November 19. 16:50, kedd | Helyi

Rémhírkeltés a kórházról

Egy félévtizeddel ezelőtti - azóta már elvetett - előterjesztést vett elő néhány médium, valószínűleg nem véletlenül. Tény az, hogy az egészségügyi ellátás mimősége mindannyiunk számára nagyon fontos .

2019. November 19. 11:33, kedd | Helyi

Régi dunapentelei történetek a könyvtárban

2019. november 21. csütörtök 17 órakor Schlitterné Nyuli Anna: RÉGI DUNAPENTELEI TÖRTÉNETEK III.című könyvének bemutatója lesz a könyvtárban. Helyszín: József Attila Könyvtár.

2019. November 17. 21:34, vasárnap | Helyi

Bartók ajánlja: Elnémulás

A megrendítően szép Elnémulás című darab, a kis nemzetek nyelvéért érzett felelősség balladisztikusnak is mondható drámája.