Hírek
2018. Október 11. 07:25, csütörtök | Sport
22 éve a pálya szélén
Szinte ezer éve halljuk a hangját Batai Jánosnak különböző autósport eseményeken. Most a vele készített interjút olvashatják az október 13-14-én megrendezendő VLG - Meinhart Kupa előtt, ami OB, és CEZ futam is egyben.
Kedves János, mióta is vagy "Hangember"? Ki is valójában Batai János?
- 1996-ban kértek fel először a RabócsiRingen, hogy legyek a műsorvezető. Batai János egy volt profi, válogatott röplabda játékos, akinek volt szerencséje Párizsban is légióskodni. A röpi befejezése után egy nyíregyházi napilap sportrovatában kezdett el dolgozni 1994-től, illetve emellett rádiós és televíziós műsorvezetőként is tevékenykedett, ami a mai napig is tart. Nyíregyházán él, s három gyermek édesapja, akik már önálló felnőttkorban vannak.
Honnan is jött a gondolat, hogy rendezvényeken legyél műsorvezető?
- Ez a fajta tevékenység egyszerűen „megtalált”, talán köszönhetően a tévés, rádiós munkámnak, illetve a „hangomnak".
Melyik rendezvény volt az első ahol hallattad a hangodat?
- Mint már a fentiekben említettem, 22 évvel ezelőtt ifj. Rabócsi Tibor kért fel a pünkösdi rallycross verseny műsorvezetésére, úgy gondolom, hogy jól sikerül anno akkori debütálásom, s azóta a versenypályákon ragadtam.
Most hétvégén a Dömsödi Autocross Arénában hallhatunk ismét téged, ahol az évzáró Autocross OB lesz. Számodra jól belátható a dömsödi pálya. Mint speeker miben tudod a verseny színvonalát emelni Dömsödön?
- Véleményem szerint a nézők, és természetesen a versenyzők irányába történő pontos, korrekt, és nem utolsó sorban valós időben történő tájékoztatással.
Mi a véleményed a dömsödi pályáról?
- Autocross szempontjából egy remek, jó vonalvezetésű pálya. A szélességi paraméterei is teljesen rendben van, vannak olyan szakaszai, amelyek az előzések szempontjából elengedhetetlenek!
Végezetül mit kívánsz a hétvégére magadnak, a versenyzőknek, és díjmentesen kilátogató nézőknek?
- Remek futamokat, a versenyzők időbeni érkezését a rajtba, és esőmentes jó időt! A versenyzőknek pedig sikeres, balesetmentes futamokat!
Köszönöm az interjút, Batai János hangja kíséretében szurkoljunk a versenyen közösen a pálya szélén, hétvégén a VLG - Meinhart Kupán!
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.