Hírek
2014. November 17. 21:54, hétfő | Helyi sport
A Brassó legyőzte a Bikákat
Elszenvedte első hazai vereségét a MOL Ligában csapatunk, mely tartalékos összeállításban 5-2-es vereséget szenvedett a Brassótól ma este.
Már az ötödik percben megszerezte a vezetést a vendég alakulat Molnár Zsolt révén - finoman szólva is lesgyanús helyzetet követően. Egy perccel később azonban Pavuk ment el, adta a pakkot Galanisznak, aki remekül tálalt Martine elé, a kanadai hátvéd pedig nem hibázta el a lehetőséget.
A tizenharmadik percnél aztán két gólt kapott a hazai csapat egy perc alatt - Virág Csanád és Péter Róbert volt eredményes. Bár lehetőségek akadtak a Bikák előtt, élni nem sikerült velük.
A második harmadban egy gól esett - a huszonhatodik percben Nagy kapta meg a korongot emberelőnyben Pavuktól, a kékről érkező bombát még védte Polc, de Galanisz a kipattanót már értékesítette.
Az utolsó harmadban csak a Brassó szerzett gólt - ráadásul kettőt, s hiába küzdött a DAB, közelebb kerülni már nem sikerült. Elveszett ezzel a hazai veretlenség, igaz, kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy november 17-ig senki nem tudott győzni az otthonában! Folytatás pénteken Miskolcon!
Donald MacLean: - Rengeteg sérültünk és beteg játékosunk volt, így tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz hétfőn. Ez persze azt is jelentette, hogy a fiataljaink lehetőséget kaptak - megmondom őszintén Szepessy például mérkőzések óta kifejezetten lelkiismeretesen és jól teszi a dolgát. Egy gólos hátrányban kezdtük a harmadik harmadot, de egy rossz kezdéssel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, onnan pedig már nem sikerült közelebb kerülni. Sajnálom, hogy megszakadt a hazai vereségünk, de ez a rövid kispad most ennyire volt elég. Péntekig remélhetően mindenki visszatér és teljes kerettel tudunk a Miskolc ellen pályára lépni.
Jerry Anderson: - Úgy érzem végig jól koncentráltan játszottunk, csapatként dolgoztak a fiúk, szerencsére ma este a helyzetkihasználásunk is jó volt. Örülök, hogy a tabella első helyén álló csapattól távozhatunk három ponttal.
Fotó: www.dabdocler.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
