Hírek
2013. Február 04. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu
A csúcson túl – 507 lóerős C63 AMG érkezik
Noha a C63 AMG már korábban is bizonyított, a gyártó különkiadással kavarja fel az állóvizet, sőt ha úgy tetszik, malomkövet hajít bele. Az 507-es kiadás neve is jelzi, 507 lóerővel, azaz elsöprő brutalitással van dolgunk, mindez prémium kosztümbe öltöztetve.
Mondanunk sem kell, az alapot a mesés mohikán, a csillagosok 6,2 literes szívó V8-asa adja, amely 50 lóerős erősödés után immáron 507 paripával bír, a csúcsnyomaték pediglen mozdonyos 610 Nm. A többlet olyan finomságoknak köszönhető, mint az SLS AMG-ből kölcsönvett kovácsolt dugattyúgarnitúra, az új hajtórudak és a könnyebb forgattyús tengely.

A módosításoknak hála a sportkupé és a szedán 4,2, a kombi 4,3 szekundum alatt képes álló helyzetből 100 km/h-s tempóra katapultálni, miközben a csúcssebességet az elektronika 280 km/h-ban korlátozza. Azonban az újítások sora nem áll meg a puszta erőfitogtatásban, a kompozit tárcsákkal megerősített fékrendszer elemei hűtött 360x36 mm-esek, amelyekbe elöl hat-, hátul négydugattyús vörös nyergek harapnak bele.
A két hűtőnyílással rendelkező, alumínium motorháztető szintúgy szót érdemel, ahogy a 19 hüvelykes felnik is. Rajtuk elöl 235/35-ös, hátul 255/30-as abroncsok feszülnek. A szedán és a kupé a csomagtartóhoz légterelőt is kap, a nappali menetfények körül pedig magasfényű fekete betét teszi még morcosabbá az összképet, ahogy a sötétített fényszóró hatása ugyancsak ilyen. A szalonokba hamarosan begördülhetnek az első példányok, de mellettük párhuzamosan természetesen a gyengébb AMG változatok is kaphatóak lesznek.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
