Hírek
2016. Március 16. 08:06, szerda | Helyi
A DK számon fog kérni
Demokratikus Koalíció Dunaújváros közleményében megdöbbentőnek tartja Cserna Gábor polgármester március 15.-ei beszédét, mellyel e magyarság számára szent ünnepet használt fel politikai célzatú uszításra.
A közlemény szerint: Az elképesztően demagóg aktuálpolitikai vádbeszéd – mely feltehetően az ország számos pontján érdemi változtatás nélkül elhangozhatott – az Európai Unió közös értékeivel kapcsolatosan elhangzott szégyenletes megnyilvánulás, már csak azért is felháborító a valódi demokraták számára, mert valójában a soha nem látott prosperitás lehetőségét köszönheti hazánk a szidalmazott értékeknek.
Emlékeztetnénk Dunaújváros polgármesterét arra is, hogy a dunaújvárosi közvilágítás terén sem tudta volna a közösség vagyonát érdemtelenül és értelmetlenül elherdálni, ha nincs a közös értékeken nyugvó Európai Unió! Ugyanakkor a fideszes pártközpont beszédíróinak abban igaza van abban, hogy a forradalmi 12 pont sok szempontból ma is érvényes.
Mi is, ma is kívánjuk a sajtó szabadságát, a felelős minisztériumokat Budapesten, törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést, vagy akár az úrbéri viszonyok megszüntetését. Ezen értékekről, nem beszélve az alapvető emberi jogokról és /Dunaújváros esetében kiemelten/ az élethez való jogról, melyek a polgármester által képviselt párt és képviselői lábbal tipornak, úgy véljük, a polgármesternek kellene először elgondolkodnia. Ezt számon is fogjuk rajta kérni!
Besztercei Zsolt alelnök
Mezei Zsolt elnök
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
