Hírek
2014. Július 07. 17:59, hétfő | Helyi
A Dunaferr SE két kenusa is bekerült a felnőtt válogatott keretbe
Vidék Bajnokság Sukorón és Budapest Bajnokság Budapesten.
Az elmúlt hétvégén rendezte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Vidék Bajnokságot Sukorón és a Budapest Bajnokságot Budapesten. A Dunaferr SE kajak-kenusai a Velencei-tavon kialakított evezős és kajak-kenu pályán a vetélytársakon kívül pénteken és szombaton az erős széllel, vasárnap a rekkenő hőséggel is meg kellett, hogy küzdjenek. Ebben az évben is akkora mezőnyök gyűltek össze egy-egy korosztályban, hogy a hosszútávú versenyek során több futamba kellett besorsolni a versenyzőket, azaz I. és II. döntőt is rendeztek.
A lezajlott válogatók után a Dunaferr SE két kenusa is bekerült a felnőtt válogatott keretbe. Vass András a Felnőtt Gyorsasági Európa-bajnokságon (Brandenburg, július 11-13.) C-2 500 méteren és C-4 1000 méteren állhat rajthoz, párja Varga Dávid lesz, a négyesben Varga Dávid, Kiss Tamás és Sarudi Pál térdel még majd. A Felnőtt Gyorsasági Világbajnokságon (Moszkva, augusztus 6-10.) C-4 1000 méteren indulhat, a kvartett összetétele megegyezik az EB-csapatéval. A még csak ifjúsági korú Hajdu Jonatán Dániel nem csupán a július 17-20. között Szegeden megrendezendő Ifjúsági és U23 Világbajnokságon versenyez majd, de a felnőtt válogató versenyen nyújtott teljesítményével kivívta a Felnőtt VB-n való indulás jogát is, így a C-1-es 200 méteres váltó tagjaként ő is ott lehet Moszkvában augusztusban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
