Hírek
2014. Október 09. 23:26, csütörtök | Helyi
A Fidesz-KDNP folytatná a megkezdett munkát a városért
Előttünk a város, mögöttünk a kormány.
Kampányzáró sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor, a Fidesz helyi szervezetének elnöke.
Elsőként megköszönte a választópolgárok eddigi támogatását.
– Köszönjük annak a több mint tízezer városlakónak, akik aláírásukkal támogattak bennünket, jelöltjeinket. Ahogy az elmúlt években, úgy a következő öt évben is azzal a mottóval folytatjuk munkánkat, hogy előttünk a város, mögöttünk a kormány – hangsúlyozta Cserna Gábor. A párt polgármesterjelöltje kiemelte, a kormány támogatásával, szoros együttműködésével fejlődésnek indulhatott Dunaújváros. Stabil helyzetben van a Hamburger Hungária papírgyár, a Hankook már a harmadik fejlesztési ütemét valósítja meg, felújították az I-es kohót, amellyel rendeződött 3500 család sorsa. Megújult városközponttal büszkélkedhetnek a városlakók, korszerű, modern műtőblokk épülhetett fel. Készül a Római városrész rehabilitációja is.
– Felújítjuk a Vasmű utat, a Dózsa mozit, az Intercisa Múzeumot, a rendelőintézetet is. Nem állunk meg az egykori vidám parki terület felújításával, mert a sportcélú hasznosítás mellett ifjúsági és kalandparkot szeretnénk kialakítani. A Szalki-sziget fejlesztése is folytatódik. Megújítjuk az uszodát és az autóbusz-pályaudvart. Felújítjuk az útburkolatokat, kiépítjük a kerékpárutat Dunaújváros és Pálhalma között. Nemcsak megalapítottuk, de támogatjuk a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémiát. Elképzeléseink között szerepel a Dunaújvárosi Röplabda Akadémia létrehozása is, és a dunaújvárosi sportélet további fejlesztése. Azzal a hittel végzem, végezzük munkánkat, hogy a várost, a polgárok egyetértésével kell irányítani. Az előző évek előkészületei, a sok munka és lobbi eredményeként már látható, hogy Dunaújváros fejlődik! Ezt szeretnénk folytatni, ehhez kérjük a választópolgárok támogatását – zárta a sajtótájékoztatót Cserna Gábor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
