Hírek
2013. December 08. 16:24, vasárnap | Helyi
A futsalisták meghálálták a támogatást
A kitűzött célokat elérték, új kihívásoknak állnak elébe a kispályás labdarúgók.
Sajtótájékoztatót tartott a csapat vezetősége, ahol Sztankovics László, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke elmondta, a várakozásokon felül, kitűnően teljesített a csapat, és ezt nagy örömmel meg kell osztani Dunaújváros sportszerető közönségével. Hingyi László, a gazdasági bizottság elnöke hangsúlyozta, a város jelenlegi vezetése az egészséges életmód és a sport kiemelt támogatója
- Jól döntött az önkormányzat, amikor a sportra áldozott, hiszen a női kézilabdázóink, a nagypályás labdarúgóink és a futsal csapatunk is kitűnően szerepel – hallhattuk.
Zemankó Zoltán szakosztályvezető a történeti visszatekintést követően kiemelte, a számok is bizonyítják, hogy nem véletlenül vezetik a tabellát:
- Tizenegy fordulót követően csapatunk tíz mérkőzést nyert, és csupán egyet veszített el. Ezzel 30 pontot gyűjtöttünk, 99 gólt rúgtunk és csak 29-et kaptunk. Büszkén mondhatom, hogy sikeres őszi szezont zártunk!
Szabó Gergely, a futsal csapat kapitánya szerint kiváló csapatot alkotnak azok a játékosok, akik mindannyian dunaújvárosi kötődésűek.
- Módosultak a céljaink, már az osztályozót jelentő első két hely egyikének megszerzéséről gondolkodunk. Köszönjük szurkolóink bíztatását, ők a legfontosabbak számunkra!
Hétfőn még egy rangadó!
A futsal bajnokság dunaújvárosi rangadója arra is lehetőséget ad a szurkolóknak, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Szent Pantaleon Korház új CT berendezésének megvásárlását
- Óriási rangadót játszunk december 9-én 21 órakor a városi sportcsarnokban, ahol az a Dunakeszi lesz az ellenfél, amely nagyon ismert, egykori válogatott játékosokat is a soraiban tudhat. Itt lesz többek között Vincze Ottó, Horváth Ferenc, de brazil és román válogatottak is erősítik őket. Arra kérjük a szurkolóinkat, hogy segítsenek bennünket szurkolásukkal a helyszínen, ahol adományokat is gyűjtünk a dunaújvárosi kórház új CT berendezéséhez. – mondta Zemankó Zoltán szakosztályvezető.
A csapat, a nemes ügy érdekében összefogott a DLSZ Társadalmi Szerepvállalás Bizottságával, amelynek főtitkára, Petrás Gábor arról tájékoztatott, hogy a DLSZ és a kispályás labdarúgó csapatok felajánlásából, valamint a támogatásokból remélt, mintegy 500 ezer forintot, a DF Green Pet FC-vel közösen, jövő év január 17-19. között, a Carissa Kupán adják át.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
