Hírek
2012. Március 27. 14:03, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
A gazdasági helyzet romlása sem kedvez a hiteltörlesztésnek
A Magyar Bankszövetség szerint az érintett ügyfelek 75 százaléka vesz majd részt az új árfolyamrögzítésben.
Kovács Levente, a szakmai szervezet főtitkára szerint nem lépnek be a rendszerbe azok, akik már csak kis összeggel tartoznak, a hátralévő futamidejük rövid, valamint ódzkodnak mindenféle ügyintézéstől. A bankszövetség szakértői arra számítanak, az összes devizajelzáloghitel-állomány kétharmada kerülhet az árfolyamrögzítés hatálya alá - írta a Magyar Hírlap.
Kovács Levente kiemelte: a felvett kölcsönök nem visszafizetésében az általános gazdasági helyzet romlása a legjelentősebb tényező, az árfolyamelmozdulás pedig két százalékponttal magasabb késedelmes arányt indokol. „A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2011 második fél éve sok ügyfélmegkeresést és beadványt hozott” – közölte Binder István, a PSZÁF szóvivője. Kitért rá: 6585 fogyasztói beadvány és további 32 067 ügyfélszolgálati megkeresés érkezett a felügyelethez a második fél évben, szemben az egy évvel korábbi 4305-tel, illetve 20 358-cal. Az ugrásszerű növekedés egy 2010 óta tartó, csökkenő trendet tört meg – emelte ki Binder István. Rámutatott: ennek oka a végtörlesztés és a magánnyugdíjpénztárakból történő tömeges visszalépés. 2011 egészében így 9753 fogyasztói beadvány és 51 271 ügyfélszolgálati megkeresés érkezett a PSZÁF-hoz. A pénzügyi felügyelet vizsgálta a devizahiteles-végtörlesztést is, mint kiderült, a PSZÁF csak néhány kirívó esetet talált a bankoknál ezzel a konstrukcióval kapcsolatban.A lakosság devizahitel-állománya nyolc év alatt kevesebb mint háromszázmilliárd forintról 2010 nyarára 6600 milliárdra nőtt.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
