Hírek
2014. December 28. 11:03, vasárnap | Helyi
A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak és még egyszer megpróbálták…
Néha nagyon nehéz újrakezdenünk, sokszor azt érezzük, hogy ez lehetetlen. Legalábbis nekünk.. Kell valami, ami erőt ad... Íme Horváth Kata története az elbocsátásról és az újrakezdésről. Ahogy ő élte meg...
2014. március 26. szerda, 13 óra – Tizenhét év után végleg kisétáltam az ISD Dunaferr Zrt. kapuján… no, nem önszántamból, mondjuk úgy, hogy kényszerpályán mozogtam. Azon „szerencsések” (ma már azt gondolom, hogy SZERENCSÉS) közé tartoztam, akik a racionalizálás égisze alatt megkapták a „Köszönjük szépen, ennyi” elbocsátó szép üzenetet.
Tehát kapun ki, kocsiba be, nem néz vissza, és indulás. De hova!? Bizonyára nem voltam egyedül a bennem dúló érzésekkel: világvége, indulat, érzelem, fájdalom, kétségbeesés, és még sorolhatnám… mondhatni elég széles skálán mozogtam. Mi lesz velünk? Kérdeztem magamtól. Mármint a kisfiammal és velem, merthogy gyermekemet egyedül nevelő anyuka vagyok. Ámbár imádnivaló és teljes mellszélességgel mellettünk álló családom van, én mindig is szerettem a saját lábamon állni, viszont ez esetben kissé meginogni látszott a talaj.
Ha jól emlékszem tömény egy hónap önsajnálat következett. Mondhatott bárki bármit. Az a tipikus se hall, se lát alapon működtem. Szenvedtem, nem találtam a helyem, ahelyett, hogy élveztem volna a fene nagy szabadságomat, a fizetésemért cserébe. Acélalapítvány, mentorok, „Hidd el, minden rendben lesz”, család, barátok, satöbbi… Érzelmileg kötődtem az elmúlt tizenhét évemhez, tehát borzasztó vesztséget éltem át. Másrészt, nyitott szemmel és füllel járó felnőtt emberként, tisztában voltam a munkaerőpiac gyenge tárházával. Két diplomával, egy német középfokú nyelvvizsgával karöltve, az esélytelenek „nyugalmával” nézelődtem a piacon.
Jött a mentőöv. Indult az angol nyelvi képzésem, amelyre beneveztem, ha már annyira ráértem. A cél: Három hónap alatt alapfokú nyelvvizsga. Nem volt őszinte a mosolyom, amikor ezzel szembe néztem, de fog összeszorít, és csak azért is megcsinálom! Közben a lelkem megnyugodni látszott, komoly elfoglaltságom volt és fontosnak éreztem magam. Ha másért nem is, mint a felelősség miatt, amit felvállaltam a képzéssel. Kemény hetek következtek, heti húsz órában. Aztán a vizsga közeledtével ez a szám növekedett, mint ahogy a vérnyomásom is. Számomra nem volt más opció, mint az, hogy sikerülni fog és kész. A „fiatalkori” gondolataim, miszerint -csak csússzak át valahogy- most nem igazán motiváltak, én TUDNI akartam. Prezentáltam is egy kilencvenegy százalékos vizsgát. Az örömöm határtalan volt.
Igen ám, de közeledett a fél év vége, amikor a 100%-os alapítványi bért felváltani készült a 80%-os. Ez már nem volt annyira vicces, így komoly kutatásba kezdtem munka terén, immáron plusz egy nyelvvizsgával.
Valahogy pozitívabban kezdtem látni a világot. Sok mindenre megtanított az elmúlt pár hónap. Megtapasztaltam azt is, milyen ezen az oldalon állni. Mindenképpen „gazdagabb” lettem egy élethelyzettel/érzéssel, aminek a negatív vonatkozása nélkül sose tapasztaltam volna meg a pozitívat. Aki ezt átélte, az tudja miről beszélek. Aki nem, az el sem tudja képzelni, mert ezt nem lehet elmondani.
Szóval pozitív jövőkép rajzolódott, mondjuk munka még mindig semmi, ámbár valahogy nem aggódtam. Persze voltak ígéretek és segítő kezek, de én szerettem volna protekció mentes munkahelyet magamnak. Olyat, ahol én kellek, úgy ahogy vagyok.
Következik: A happy end…
2014. november 17. hétfő, 7 óra – Besétáltam az új munkahelyemre. Én kellettem, úgy ahogy vagyok. Megtaláltam. Szerencsés és hálás vagyok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
