Hírek
2011. Augusztus 31. 09:50, szerda | Helyi
A KERI készen áll
Nem mindennapi heroikus küzdelmet folytatott a Magyar András, frissen kinevezett igazgató és Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola összes dolgozója, hogy elkezdődhessen a tanév.
Szó szerint éjjel-nappal dolgoztak az elmúlt napokban azon, hogy oktatásképes lehessen az intézmény, ami ismét önálló önkormányzati iskolaként kezdi meg a tanévet.
Vittek mindent
Az előző működtető alapítvány vitt mindent, amire szüksége volt, s azt is, amire, nem. Nem maradt egy pad, egy szék, a régi térképek is elkerültek, esetenként olyan dolgok is, amiknek már piaci értéke semmi, csupán eszmei értéke van. Ráadásul a kiüresített intézménybe az új lakók csak at átvételi határnapon kezdhették el a beköltözést.
- Pénteken kezdhettük el a pakolást. Addigra szinte az összes igazgató előkészítette az adományait, - mesél Magyar András - régi padokat, székeket adtak, ki mivel tudott segíteni nekünk, hogy a gyerekeket a váltásból semmi hátrány nem érje. Mivel nem lehetett folyamatosan szállítani, nem engedte az előző működtető alapítvány, így az átvétel napjára kellett mindent időzíteni.
Az igazgatók segítettek
Sorolja az iskolákat és az igazgatókat, szinte mindenki hozzájárult a "helyreállításhoz."
Sietniük kellett, mert hát a padok, a székek a pincékből kerültek elő,így porosak, dohosak voltak értelemszerűen, így neki kellett állniuk a súrolásnak, a válogatásnak, hogy csak olyanok kerüljenek be a termekbe, amelyek nem teszik tönkre a diákok ruháját. Az informatikus is folyamatosan dolgozik, az igazgató pedig behozta a saját laptopját, egyelőre ez a számítógép.
Ahogy a lázas készülődést figyelem, vezetők, tanárok, alkalmazottak dolgoznak azon., hogy megteremtsék a saját munkafeltételeiket közadakozásból.
Ami nem érthető
Több szempontból is érthetetlen az előzőleg működtető alapítvány eljárása. Érthetetlen, még ha jogszerű is. Jogszerű, hiszen minden az övé volt, nem kérhet tőle számon senki, semmit... ami tehát felvetődik, az pusztán erkölcsi kérdés, semmi több. Ugyanis:
1. Az alapítványnak lejárt a szerződése az önkormányzattal. Nem kirúgták, lejárt, és a közgyűlés nem hosszabbította meg a szerződést
2. Az iskola új, kinevezett igazgatója Magyar András, szocialista kötődésű oktatási szakember lett, míg az előző alapítvány kuratóriumának elnöke, Dér Zsuzsa volt szocialista képviselő. Tehát nincs politikailag indoka annak, hogy ne mozduljanak el a jogszabályok "talajáról".
Minden jogszerű
Ahogy Dér Zsuzsanna, a Jövő Oktatásért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyílt levelében néhány hónapja közölte, hogy felajánlották az önkormányzatnak: egységes egészként vegye vissza az alapítványtól az iskolát, ám a közgyűlés másképp döntött. Emiatt az alapítványra maradt az ellehetetlenült, kiüresedett - de a hatályos törvények alapján jogi személyként kezelendő - intézmény jogszabályoknak megfelelő megszüntetése. Ezek a szabályok pedig nem teszik lehetővé, hogy az intézmény vagyonát elosztogassák.
Így vittek mindent. Jogilag tehát minden pöpec.
De a kérdések, azért kérdések maradnak. Mindenestre jogi formulákkal takaródzás nélkül oktatási intézmények, igazgatók segítettek, a kereskedelmi dolgozói dolgoznak, hogy kezdődhessen az intézményben a tanév... hiszen vannak, akiknél a gyerek az első.
fgy.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
