Hírek
2016. Augusztus 06. 06:17, szombat | Helyi
A nagyolvasztó és „az ötödik égtáj”
A felújított II. nagyolvasztó átadó ünnepség után Cserna Gábor polgármester úr értékelte a beruházást.
„A magyar ipari termelés egyik legmeghatározóbb vállalata a Dunaferr, amely meghatározó szerepet vállal a kormány iparosítási programjának megvalósulásában” - hangsúlyozta ünnepi beszédében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az ISD Dunaferr Zrt. felújított II-es számú nagyolvasztójának átadó ünnepségén vett részt.

Az eseményen Jevgenyij Tankilevics cégvezető hangsúlyozta, hogy a beruházás révén javul a nagyvállalat versenyképessége. Cserna Gábor polgármestert az ünnepi eseményt követően kértük, hogy értékelje a beruházás jelentőségét:
- Az ISD Dunaferr Zrt. a hazai kohászat és a térség meghatározó szereplője. Bonyolult piaci viszonyok közepette még mindig nyereségesen, külföldön is elismert minőségben tud dolgozni a több mint hatvanéves gyár. Helyzete meghatározó a város szempontjából is, hiszen a vasmű a mai napig Dunaújváros legnagyobb foglalkoztatója. Városunk múltjának és jelenének meghatározó eleme, s ez a beruházás igazolja, hogy a jövőjének is szerves része marad.

- Ez a Vasmű azonban nem az a Vasmű...
- A Dunaferr 2004 óta magánkézben működik. Ennek ellenére fokozott figyelemmel kísérjük működését. Tudjuk, hogy az ISD Dunaferr Zrt. óriási nehézségekkel küzd a piaci árak zuhanása, a kereslet jelentős csökkenése és a kínai dömping miatt. Elismerést érdemel, hogy ilyen környezetben a cég vezetése nem csak a túlélés mikéntjét kereste. Kitörési pontként a működés fenntartását, a termékek minőségének javítását célozta meg. Vagyis a fejlesztés mellett döntött. Ennek jegyében az elmúlt két évben mindkét kohót átépíttette. Megóvták a régit, miközben gyarapítottak, értéket teremtettek. 2014-ben a felújított I-es számú nagyolvasztó átadásán velünk volt Orbán Viktor miniszterelnök úr, most pedig Szijjártó Péter miniszter úr. Úgy gondolom, büszkék lehetnek a Dunaferr dolgozói, hiszen több mint hatvan év után még mindig képesek világszínvonalon termelni. Jelzés értékűnek tartom, hogy a hagyományos vasas és kohász napi ünneplést idén, formabontó módon a II-es kohó átépítéséhez kapcsolták. A beruházásra a hazai kohászat szereplői mellett Dunaújváros valamennyi polgára is büszke.
- A beruházások mellett a munka biztonsága is fontos…
- Ha a vállalkozások megújulnak, fejlődnek, akkor az ott dolgozók is nagyobb biztonságban vannak. Szeretném elérni azt, hogy Dunaújváros modern ipari várossá fejlődjön. Egy olyan modern ipari várossá, amelyben polgári életminőséget érnek el az itt élők. Sőt, nagyon szeretném a továbbiakban azt is, ha Dunaújváros, a mi városunk, a modern ipari versenyképesség szimbólumává válna az elkövetkező években.
- Polgári életminőségről beszél. Mit ért ez alatt?
- A polgári életminőséget kínáló város akkor lehet sikeres, ha az itt élőknek van megélhetése, munkahelye. A Dunaferr munkavállalóitól kezdve valamennyi dolgozni akaró embernek. Ha ez megvalósul, akkor a dunaújvárosiak biztonságban érzik magukat, otthonukat, családjukat és van lehetőségük arra is, hogy ápolják hagyományaikat. Olyan városban éljenek, ahol megbecsült embernek érzik magukat.

- Szép idea, de mindehhez pénz is kell, sok pénz…
- Ez így igaz. Orbán Viktor miniszterelnök úr május utolsó napján járt Dunaújvárosban. Ekkor írtuk alá a Modern Városok Program dunaújvárosi fejezetét. Ez a program olyan nagyságrendű fejlesztéseket garantál, amelyeket városunk önerejéből, egyedül soha, de kormányzati támogatással képes véghezvinni. Mit jelent a Modern Városok Program a dunaújvárosiaknak? A polgári életminőséget javító komoly beruházásokat. Így az uszoda, az élményfürdő, a sportcsarnok, a radari sportpályák, a vidám park felújítását, a Szalki-sziget, a Duna-part további szépítését, a zöld SZTK átépítését, elektromos buszokat a helyi közlekedésben, és amit én fontosnak tartok, városi szálloda építését. A gazdaságfejlesztés érdekében áruforgalmi csomópont és modern közlekedési központ létrehozását. Ugyancsak gazdaságélénkítő szerepe lesz a Dunaújvárosba vezető autóutak felújításának, mert így a térségből a dunaújvárosi munkahelyek elérhetőek lesznek.
- A polgári életminőséggel kapcsolatban egy bizonyos „ötödik égtájat” említett. Mit jelent ez?
- Nem tudom, hallotta-e, hogy az ókori kínaiak a világot öt égtájra osztották. Az észak, a dél, a kelet és a nyugat mellett számon tartottak egy ötödiket is, amely mindennél fontosabb volt számukra. Ez pedig nem más, mint az a pont, ahol éltek. Dunaújvárosban is olyan emberek élnek, akik számon tartják és megbecsülik azt a bizonyos ötödik égtájat. Akik szeretik a városukat, a jövőjüket is itt tervezik, és szeretnék, ha gyermekeik is itt keresnék a boldogulást. Ezért tesznek meg mindent környezetük gyarapodásáért. Mert tudják, hogy mindezt magukért és az utánuk jövő nemzedék boldogulásáért teszik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
