Hírek
2013. Június 05. 06:36, szerda | Helyi
A nemzeti összetartozás mi magunk vagyunk
A trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 04-ét, az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A tragikus sorsdöntésre való emlékezésnek fontos célja, hogy tudatosítsa a Kárpát-medencében élő magya
Ebből az alkalomból Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata tegnap az Evangélikus templom kertjében megemlékezést tartott. AMagyar Himnuszt a Dunaújvárosi Vegyeskar előadásában hallhatták meg a jelenlevől, majd ünnepi beszédében Friedrichné Pethő Ilona, a Polgármesteri Kabinet vezetője hangsúlyozta:
"2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatta törvénybe az Országgyűlés.
A „Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről” címet viselő törvényjavaslatot Kövér László és Semjén Zsolt kezdeményezte. Az indítványt támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, míg az MSZP ellene foglalt állást, az LMP tartózkodott.
Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”.
Hölgyeim és Uraim!
A trianoni diktátum a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiája.
Az általa okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák megoldatlansága a mai napig hat.
Annak ellenére, hogy a kommunista diktatúrában mindent megtettek, hogy Magyarország feldarabolásáról ne eshessék szó a közbeszédben, talán nem akad olyan magyar ember, aki ne hallott volna Trianonról.
Mindannyian ismerjük a tényeket: hallottunk a vesztes világháborúról, a félresikerült forradalomról, a kommunista puccsról és végül a gyalázatos békediktátumról.
Tudjuk, hogy szinte lehetetlen feladatnak tűnt a kivéreztetett, maradék Magyarországból újra életképes hazát szervezni.
De tudjuk azt is, hogy mégis sikerült.
Mert hazánkat szétszabdalhatták bár, lelkünket mégsem apríthatták fel.
Éppen ezért alaptörvénybe foglaltuk a nemzeti összetartozást.
Hiszen amit a földrajzi Magyarországtól elvettek, a szellemi Magyarországnak mindig is része maradt.
Mit is jelent a nemzeti egység?
A nemzetet életben tartó hazafiságot, az összetartozás tudatát.
Mert a nemzet sorsközösség. Nem más tartja össze, mint a szeretet, a ragaszkodás, a hűség, az összetartozás egymásba kapaszkodó kis körei.
Hamvas Béla írja:
„A nép nem határozható meg, mert fogalom. A népet nem a közös nyelv teszi: a közös nyelvet is a nép alkotja. A népet nem a közös sors teszi: a közös sorsot is a nép alkotja. A népet nem az együttlakás teszi: az együttlakás a nép életének szükségszerű következménye. A népet nem a külsőségek teszik: a nép maga minden külsőséget megelőz, és minden egyébnek az előfeltétele.”
Hölgyeim és Uraim!
A magyarság történelme során nem csak attól volt erős, hogy nagy területet ölelt körül, sok millió embert vett védőszárnya alá, magyar ajkút és más nemzetiségűt.
Mindenekelőtt azért volt erős, mert a nemzeteszmény ezredéven át megsokszorozta valamennyiünk teljesítményét, odaadását, áldozatvállalását.
Harcban és békében egyaránt.
A nemzetet nem országának területe, hanem szellemisége teszi naggyá.
Akkor erősödik a nemzeti összetartozás, ha az idősebb nemzedék az utánuk jövőknek az összetartozás, az anyanyelv, a múlt, a jelen és a jövő tiszteletét adja át.
Vagyis, Hölgyeim és Uraim, a nemzeti összetartozás mi magunk vagyunk.

MajdStermeczki András evangélikus lelkész mondott ünnepi beszédet és osztott áldást.

A megemlékezést katona dalokkal zárta a Dunaújvárosi Vegyeskar, ésa részt vevők elhelyezték az emlékezés virágait.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
