Hírek
2012. Augusztus 09. 21:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: - Dunaújváros Info
A nyaklánctól a kolbászig – mindent a ház tájáról
Lehet, hogy vannak, akik azt gondolhatják, hogy a Dunaújvárosi kézművesek boltja, csak egy múló szeszély volt, s ahogy felröppent az ötlet, már el is halt. Jelentem, ez nem így van, sőt…
Ahogy alant olvashatják gőzerővel folyik a munka, és az idő múlása csak azért van, mert az alapötlet túlnőtte önmagát… Tehát a bolt elsődleges helyszíne a technikumi Tan ÁBC . Már megtervezték, most van folyamatban a kialakítása.
Kóti Zsuzsa, aki nagyon nagy segítőnk és ő álmodta meg az emblémánkat is, tervezi meg a belső teret. Sváb parasztbútorokat képzelt az eladótérbe. Rácz Máriával együtt úgy gondolják, hogy külsejében is meg kell mutatni, hogy más jellegű üzletről van szó, mint a hagyományos boltok, ahol multinacionális cégek világ bármely pontjáról idehozott tömegtermékeit árusítják. Itt az otthon készült termékek kerülnek eladásra azoknak, akik valami egyedit szeretnének, valami mást, valami egyszerit….
Éppen ezért az otthon melegét hivatott a bolt belseje megjeleníteni. A színvilága a föld zöldje, és napfény narancsa… ezek köszönnek vissza a falakról, kellemes krémszínűre lesznek a bútorok befestve. S már elkészült az emblémánk is, két variáció között mi nem tudunk dönteni, így rábízzuk olvasóinkra. Feltöltjük a facebook-profilunkra ( InfoDunaújváros) s ott gyűjtjük a likekokat, hogy kinek, melyik tetszik jobban. Illetve a www.infodunaujvaros honlapon is lehet választani a két embléma közül. A bolt a Ház-táji Dunaújvárosiak boltja nevet fogja viselni.
Ennyit a formáról. A tartalom is bővül. Rácz Mária a hivatalokat járja, s úgy tűnik, hogy nem lesz semmi akadálya annak, hogy ne csupán az ajándéktárgyak kapjanak benne helyet, hanem házi készítésű, azaz háztáji élelmiszerek is. Az igazi sonka, a házi kolbász, a nyúl hús, a kecsketej, a termelői méz, hogy csak néhány terméket emeljünk ki azok közül, amelyek majd a polcokra kerülnek. Hogy a dunaújvárosi kézműveseink háztájijának nagyobb reklámot tudjunk biztosítani, külön webáruháza lesz a termékeknek, ahol a világ bármelyik pontján megnézhetik, s meg is vásárolhatják a dunaújvárosiak termékeit.
Rácz Mária a DVG Vagyonkezelő ZRT kereskedelmi-vendéglátó ágazatának vezetője hangsúlyozza, hogy hasonló üzletekkel találkozott a világ számos pontján, ahol nagyon népszerűek voltak ezek a boltok, s hisz abban, hogy a távol-keleti termékek mellett a hazainak, a háztájinak is lesz vevőköre, éppen ezért már most bővítésen töri a fejét.
Lapunk a médiatámogatója a Ház-táji üzleteknek. Úgy gondoljuk, hogy a különleges értékesítési mód, más marketinget is igényel. Éppen ezért nem árulunk el titkokat, de úgy gondoljuk, hogy személyesebbé kell tenni a vevők és az eladók közötti kapcsolatot. Éppen ezért szeretnénk, ha minden termék mellé arcot is tudnának kapcsolni a vásárlóink, sőt a kulturális intézményekkel közösen kézműves műhelyfoglalkozásokat is tervezünk, ahol egy-egy terméktípus készítői avatják be az érdeklődőket a mesterségük fortélyaiba.
Hamarosan elkezdődik a készítők kiértesítése, egy kis türelmet kérünk még a jelentkezőktől, addig is, akinek még van kedve, jelentkezzen az info@infodunaujvaros.hu mailcímen vagy a 0630 99 29 400-as telefonszámon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

