Hírek
2012. Április 12. 10:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
A rendőrnő és a késes rabló
Bicskával akart rabolni, de pénz nélkül távozott, azóta már az előzetesben ül.
A rablás kísérlettel kapcsolatos bejelentés szerdán este fél nyolckor érkezett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére. A sértett hölgy, azaz a fehérvári Prohászka Ottokár utcában lévő kisbolt üzletvezetője az ügyeletesnek elmondta, hogy egy férfi késsel a kezében ki akarta rabolni, de miután ő felkapta a pulton lévő kenyérvágó kést, illetve segítségért kiabált egy a bolthoz közeledő férfinek, akit az ablakon keresztül látott, az elkövető elmenekült.
A bejelentést követően mind a járőrök, mind a forrónyomos szolgálat azonnal a megadott címre sietett, ahol a hölgy részletes személyelírást adott az elkövetőről. A járőrök ez alapján kezdték keresni az ötvenes éveiben járó férfit, akinek dzsekije hátulján egy ujjnyi vastag fehér csík volt keresztben.
Ez tűnt fel annak az őrmester járőrvezető hölgynek, aki járőrtársával együtt a Széchenyi úti körforgalom felé haladt az egyik járőrautóval. A rendőrnő, ahogy meglátta a férfit, egyből kiugrott az autóból. Hadakoznia nem igen kellett a férfivel, mert az meglátva az egyenruhásokat, egyből feltette a kezét, majd azt mondta: „Én voltam!” A két rendőr ezt követően megbilincselte a férfit, akinek ruházatából előkerült a bűncselekmény elkövetésénél használt bicska is.
A járőrök a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állították elő az 53 éves fehérvári férfit, akit a nyomozók rablás kísérlet elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Ennek során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
Azt vallotta, hogy négy napja nem evett, és nem volt pénze ennivalóra. Amikor a boltba bement egy piros Bond cigarettát kért az ott lévő hölgytől, aztán amikor az mondta neki, hogy nincsen, akkor vette elő azt a bicskát, amit nem sokkal előtte az utcán talált, és azzal követelte tőle a napi bevételt. Miután azonban a hölgy felkapta a kenyérvágó kést, és kiabálni kezdett egy a bolthoz közeledő férfinek, megijedt, és elmenekült.
A rendőrök kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
