Hírek
2013. November 06. 07:59, szerda |
Helyi
Forrás: Domak Ibolya
A szavazat most tényleg számít!
Egy klikkeléssel megszépülhet városod vagy kerületed egy kiválasztott közterülete!
2013. szeptember 13-án egyedülálló kezdeményezés indult hét építőipari cég részvételével. A Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary közösen indította el a „MegszépülAVárosom” kezdeményezést, amelynek keretében egy fővárosi kerületet vagy egy vidéki város közterületét újítják fel a cégek. A kiválasztási folyamatot a lakosságra bízza a hét építőipari szereplő, az erre létrehozott weboldalon. A szavazás december 20-ig tart, amely után a projekt képviselői – a polgármesterrel közösen – választják ki a nyertes település vagy kerület felújítani kívánt közterületét.
A hét kezdeményező az ÉpítkezemFelújítok társulásba (www.epitkezemfelujitok.hu) tömörülve eddig az építkezőket és felújítókat segítette ötletes tanácsaival, különleges lehetőségeivel. Most azonban úgy gondolták, hogy itt az ideje egy nagyobb léptékű összefogásnak. Így született meg a „MegszépülAVárosom” program, amelynek keretein belül a társulás 2014 tavaszán, annak a budapesti kerületnek vagy vidéki városnak egy közterületét újítja fel, amelyek 2013. szeptember 13. és december 20. között a legtöbb szavazatot kapja. A szavazási időszak lezártát követően a társulás a helyi önkormányzattal egyeztetve dönti el, hogy a nyertes település melyik közterülete (játszótér, park, nyíltkert, körforgalom) kerüljön felújításra.
Az elmúlt másfél hónap alatt közel 10 ezer ember szavazott szeretett településére. Az eddig beérkezett szavazatok alapján a vidéki városok közül Dunakeszi, a budapesti kerületek közül pedig a XIII. kerület áll nyerésre.
„Az építőiparban még mindig érezhető válság ellenére, a hét kezdeményező cég most gondolta időszerűnek, hogy elindítsa a „MegszépülAVárosom” kezdeményezést. A közös gondolat és álláspont kialakítása – miszerint felelősséggel tartozunk lakóterünkért, környezetünkért – nem volt nehéz feladat, hiszen ezek a vállalatok már egyenként is bizonyították elkötelezettségüket és érzékenységüket a társadalmi problémák és azok megoldása iránt. A program szeretné bebizonyítani, hogy a közösség erejét használva, együtt, képesek vagyunk szebbé varázsolni mindennapi életünk színterét” – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Szabácsik Gergely a projekt koordinátora.

A felújítás – a felújítandó közterület adottságaitól függően – kiterjedhet szemétszedésre, padok cseréjére, felújítására, virág,- fa,- bokorültetésre, füvesítésre, játszóterek felújítására közterületi pavilonok-ülő sarkok kialakítására is. A program szervezői azt tervezik, hogy a felújítást a helyi önkormányzat és lakosok bevonásával végzik el. A munkálatokra – előreláthatólag – 2014. március 1 és május 31. között kerül majd sor.
A programról bővebb információ a http://megszepulavarosom.hu/ vagy a projekt Facebook oldalán található. Te is szavazz a településedre, ne hagyd, hogy szeretett városod, kerületed orra elől, egy másik település vigye el a dicsőséget! Segíts városodnak, kerületednek, hogy még szebb legyen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
