Hírek
2013. Október 12. 11:41, szombat | Helyi
A szomszédba jártak betörni
Rácalmáson, a Martinász utcában történt betörésről tett bejelentést a egy ottani lakos 2013. január 25-én. A helyi körzeti megbízott adatgyűjtése hamar eredményre vezetett és sikerült azonosítania a két elkövetőt.
A két fiatal férfit elfogásuk után lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. F. Zsolt 20 éves és M. Attila 19 éves rácalmási lakosok a büntetőeljárásban az általuk elkövetett bűncselekmények kapcsán részletes beismerő vallomást tettek.
A két elkövető kihallgatása során egy másik általuk elkövetett betörést is elismert, melynek során egy széfet is eltulajdonítottak az abban lévő több százezer forinttal együtt.
Az elkövetőknél tartott házkutatások során a betörésből származó dolgok mellett a rendőrök kábítószert is lefoglaltak. A kirendelt szakértő megállapította, hogy a két férfi szervezetében kábítószer-fogyasztásra utaló származékok találhatók. Ezek alapján a terhelteket a két betörésen kívül kábítószer birtoklás vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
