Hírek
2016. November 08. 08:37, kedd | Helyi
A többször is átkeresztelt város
Városunk az ország első szocialista városa, mely nem valamiféle fejlődés eredményeként jött létre.
Mikor elhatározták egy vaskohászati kombinát felépítését az 1900/1949. sz. kormányrendelet alapján helyszínnek Mohácsot jelölték ki. Az építkezés meg is indult Mohácson, azonban a Titoval megromló viszony miatt új helyszínt kellett keresni, és a 6957/1949. sz. minisztertanácsi határozatban DUNAPENTELÉT jelölték ki erre. Azzal, hogy DUNAPENTELE lett az új helyszín minden megváltozott a nagyközség életében. Az építkezéshez 1200 katasztrális hold földet vettek igénybe, több családot is kitelepítettek otthonából, valamint új munkaerő – és így lakosság – kezdett áramlani az épülő városba, ami számolatlanul kapta az építkezésre is a pénzt.
Csak néhány számadat az építkezésbe fektetett összegekről:1950-ben 400 millió, 1951-ben 600 millió,1952-ben 1,2 milliárd,1953-ban 1,4 milliárd forint. A kortárs így jellemezte a városba özönlőket, a városalapítókat: „… egykori grófok, a szocializmus harcosai és fasiszták, nagyra törő fiatalok és deklasszáltak, apácák és prostituáltak, évszázados kohászcsaládok komoly tagjai és aranyásók úgy keveredtek össze a városban, mint a Martin-kemencében a tiszta nyersvas a rozsdás ócskavassal.”

1951-ben nyilvánították a települést várossá, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékére és Sztálin tiszteletére kérvényezték, hogy Sztálinvárosnak hívhassák a települést, valamint az épülő gyárat „kereszteljék” át Sztálin Vasműnek. (Kronászt Margit tanulmánya nyomán)
1956 őszén, a forradalom idején ismét visszavették a DUNAPENTELE nevet, majd 1957 februárjában ismét SZTÁLINVÁROS lett.
1961-ben az enyhülési politika hatására már úgy érezték, hogy kínos a településnek a diktátor nevét viselni, s kérték a megváltoztatását. A döntésről Tapolczai Jenő tanácselnök tájékoztatja a tanácstagokat november 25-én: „ A városnév megváltoztatása során a vitában több más név is felmerült. Ilyen pl.: Dunavasvár, Vasvárad, Acélváros stb. Úgy érezzük azonban, hogy a mi viszonyaink között városunk neve … "Dunaújváros" méltó módon kifejezője lesz annak, amit itt, a Duna mentén, a szocializmus építésének e nagyszerű időszakában épült és épül..."
A Dunaújvárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Sztálin út nevét Vasmű útra, a Stalinstadt tér nevét pedig Marx Károly térre változtatta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
