Hírek
2014. Március 15. 16:51, szombat | Helyi
A valódi forradalom nem egy délutánból áll
Magával ragadó műsor, kampánymentes ünnepi beszéd - ezekkel a kifejezésekkel jellemezhetnénk a 48-as forradalom dunaújvárosi ünnepét.
A Himnuszt követően a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesnek, a Violin Iskola Növendékeinek valamint a Bartók Színház művészeinek (Polgár Lilla, Csadi Zoltán, Gasparik Gábor, Farkas Erik) ünnepi műsorát láthatták az egybegyűltek.
( képgalériában egy kis ízelítő. DSTV-tudósítás)
Lendületes műsort követően dr. Galambos Dénes kormány-megbízott mondott ünnepi beszédet. Voltak, akik erősen arra gondoltak, hogy most itt a beszéd választási kampánybeszéd lesz, de erősen kellett csalatkozniuk a szkeptikusoknak.
Íme:
"Március 15-e nemzeti jelkép. 1848 óta magyarságunk szimbóluma.
Március 15-e nemzetünk történelmének legszebb napjait idézi. Azokat a cselekvéseket és eszméket, amelyeket hazánk minden polgára magáénak vallhatott 1848-ban és napjainkban is. Ma, ezen a kora tavaszi napon a forradalom lendületére, egy nemzet összekapaszkodására és mindent elsöprő szabadságvágyára emlékezünk. A márciusi ifjak bátor tetteit, az első felelős magyar kormány névsorát, a 12 pontot, a Nemzeti Dalt idézzük fel magunkban.
Nemzeti létünk legfényesebb esztendeje – amíg él magyar a világon –, 1848. marad. Gyökere a múltba kapaszkodik. A magyar történelem törzse, melyből újabb küzdelmek, köztük 1956. és 1989. jelképes, erős ága is kihajtott.
...
Tisztelt Egybegyűltek!
Soha senki nem vonhatja kétségbe: nemzetünk történetében kivételes időszak volt 1848 márciusa. Miért?
Nos, mert a kitartás és a bátorság költözött a magyar emberek szívébe. Mert nem múló hevület, nem múló lázadás szülte a forradalmat, hanem a rendíthetetlen, kristálytiszta hazaszeretet és tenni akarás.
Nem egy tavaszi nap hirtelen buzgósága szülte a forradalmat, hanem előtte közel 20 év érlelte meg a magyar emberek szívében a felismerést: ha mi nem állunk ki magunkért, ugyan, ki áll ki helyettünk?
Már 18 évvel a forradalom előtt megszületett felismerés, hogy muszáj változtatni. Széchenyi már akkor intett: a magyar földet a magyar emberek kezébe kell adni; az embereket hagyni kell dolgozni; akik nem dolgoznak, azokat is rá kell venni. Hitte, Magyarországot át kell alakítani, a rossz beidegződésektől meg kell szabadulni. Hitte, mindenkinek ereje szerint ki kell vennie részét a közös terhekből.
Széchenyi, Kossuth, Petőfi hitéből egy nemzet hite lett. Tízek, százak, ezrek kezdtek bízni Magyarországban.
Aztán milliók hittek a bátor törvényekben, a reformokban, amelyek kinyitották a változás, a megújulás előtt a kaput. S végül az egész nemzet tűzte magára az erő, a remény, a hűség színeit.
Milliónyi magyar hite és akarata fűtötte 48 márciusát és a márciusi ifjakat. Nem maréknyi csoport voltak ők, hanem minden fiatal, minden magyar voltak ők. Nem a saját forradalmukat vívták, hanem minden magyar forradalmát vívták. Nem hátsó szándék buzdította őket, hanem acélerős kiállás a nemzetért és a magyar emberekért.
Békés, de erős.
Határozott, de nem erőszakos kiállás.
Az ő erejüket minden magyar ember adta, egy egész nemzet adta. Az ő bátorságuk a mi ünnepünk ma. Mert 1848 erejét a nemzetből, hitét a tenni akarásból, reményét a közös cselekvésből nyerte.
...
Azóta tudjuk, a valódi forradalom nem egy délutánból áll, hanem a haza fáradhatatlan szolgálatából. Azóta tudjuk, a szabadság és a függetlenség önmagukban csak jelszavak, az igazi változásért rájuk a felelős kormányzást és alkotmányos rendszerváltást kell építeni. Mert csak így vehette a magyar nép kezébe a saját sorsát.
Tisztelt Ünneplők!
Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Próbáljuk elemezni, megfogalmazni, főként önmagunk számára: mit üzen a számunkra ma Március 15-e?
Nos, úgy gondolom, azt üzeni: tiszteljük azokat a bátrakat, akik egykor, szemben az árral, az idegen nyomással, mertek a szabadságért harcolni. Tisztelet a bátraknak, akik legyőzték saját félelmeiket.
Tisztelet a bátraknak, akik megelégelve azt, hogy másodrangú állampolgároknak tekintik őket, kiálltak a nemzet érdekképviseletéért, a magyarok ügyéért, egy maroknyi földért. Nem kételkedtek abban, hogy a magyaroknak lehet saját ügyük, lehet saját érdekük…
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
166 éve minden nemzedék megélte valamilyen módon a magyarságát. Különböző korokban persze mást jelentett a nemzethez való tartozás. Minden nemzedéknek más siker, más öröm és más nehézség, más kihívás adatik meg. Erő, kitartás kell kiállni nemzetünkért.
Tisztelt Egybegyűltek!
Az 1848-as forradalom és szabadságharc ezernyi szállal kötődik a mához, ezért útmutatást adhat a ma embere számára is. Olyan örökséget hagyott ránk, amelyet oltalmazni, ápolni minden időben becsületbeli kötelességünk.
Nekünk hűnek kell maradnunk az eskühöz:
„ … rabok tovább nem leszünk…”
Ma is ehhez kell tartanunk magunkat. Bárhogy fordul is a világ, a nemzet közös esküje azt jelenti: minden magyar ki fog állni Magyarországért.
Tisztelt Ünneplők,
a dicső 1848. március 15-e örökérvényűen üzeni:
„Mit kiván a magyar nemzet.
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!”
Adja mindnyájunk akarata és ereje, hogy így legyen!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Majd szervezetek és pártok helyezték el az emlékezés virágait, itt már volt egy kis kampány, hiszen az országgyűlési képviselő-jelöltek is elhelyezték koszorúikat.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.












